Északisí-vb: százötvenezer szurkoló előtt nyert Northug 50 km-en

Vágólapra másolva!
2011.03.06. 15:20
Címkék
A férfiak 50 km-es szabad stílusú sífutó versenyével zárult az oslói északisí-világbajnokság. A győzelmet a címvédő norvég Petter Northug szerezte meg az orosz Makszim Vjlegzsanyin és honfitársa, Tord Asle Gjerdalen előtt.
Fantasztikus hangulat várta versenyzőket, hiszen a nyolc kilométeres kört szinte végig nézők sokasága övezte, a szervezők adatai alapján nem kevesebben, mint százötvenezren szurkoltak a versenyzőknek, akik sokáig együtt futottak. Elsőként az olasz Clara próbálkozott szökéssel a harmadik körben, de ez csak egy hamvában holt kísérlet volt. Másfél órája tartott már a verseny, amikor a svéd Marcus Hellner is megindult, amivel azért szépen megrostálta a mezőnyt, s már csak huszonketten maradtak az élbolyban a nyolcvan induló közül. Az újabb szökési kísérlet a svéd Rickardsson nevéhez fűződött, s ekkor újabb öten szakadtak le. A címvédő és ezen a távon olimpiai bajnok norvég Northug azonban végig akció közelben volt. Nem így a svédek, akik három kilométerrel a vége előtt leszakadtak. A hajrában az orosz Vjlegzsanyin állt az élre, s csak két norvég, Northug és Gjerdalen tudta vele tartani a lépést. Aztán ahogyan az üldözéses és a váltóversenyen, a stadionba érve Northug állt az élre, és még csak különösebben nem is kellett megerőltetnie magát ahhoz, hogy meglépjen a másik kettő elől, és ezen a vb-n immár harmadszor érjen át elsőként a célvonalon.A házigazdáknak ez volt a nyolcadik aranyérmük a világbajnokságon, s ezzel az élen végeztek az éremtáblázaton a hét elsőségig jutó osztrákok és a két aranyat szerző svédek előtt. Rajtuk kívül Kanadának, Finnországnak, Franciaországnak és Németországnak jutott még világbajnoki címből.
ÉSZAKISÍ-VB, OSLO (NORVÉGIA)
FÉRFI 50 KM-ES SÍFUTÓ VERSENY (SZABAD STÍLUS)
1. Petter Northug (norvég) 2:08:09.0
2. Makszim Vjlegzsanyin (orosz) +1.7
3. Tord Asle Gjerdalen (norvég) +6.3
ÉSZAKISÍ-VB, OSLO (NORVÉGIA)
FÉRFI 50 KM-ES SÍFUTÓ VERSENY (SZABAD STÍLUS)
1. Petter Northug (norvég) 2:08:09.0
2. Makszim Vjlegzsanyin (orosz) +1.7
3. Tord Asle Gjerdalen (norvég) +6.3


Legfrissebb hírek

Három forduló kellett a Premier League első edzőváltásához – hivatalos

Angol labdarúgás
45 perce

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
1 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
8 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik