Gyorskorcsolya: eltiltása miatt Pechstein az emberjogi bírósághoz fordul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.01. 14:08
A svájci szövetségi bíróság pénteken bejelentette, hogy a felülvizsgálati kérelem elbírálása után továbbra is érvényben hagyja Claudia Pechstein ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó kétéves eltiltását. A sportoló ügyvédjei azonnal közölték, hogy a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnak.

A 37 éves német versenyzőt a sportág nemzetközi szövetsége (ISU) kétéves eltiltással sújtotta tavaly nyáron annak nyomán, hogy vörösvértest-állománya kiugróan magas értéket mutatott több korábbi tesztelés alkalmával. Pechstein azzal érvelt, hogy az ő esetében nem különleges a vörösvértest-állomány jelentős ingadozása, illetve eljárási szabálytalanságokra is hivatkozott védekezésében.

Az ISU döntését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) november 25-én helybenhagyta, a hatszoros világbajnok azonban a svájci szövetségi bíróságnál fellebbezett. Ott első lépésben, decemberben csak arról döntöttek, hogy a sportoló megkísérelheti kiharcolni a februári vancouveri játékokon való részvételi jogot. Pechstein decemberben részt vett a Salt Lake Cityben rendezett világkupán, de 3000 méteren elért 13. helyével nem sikerült az előírt szintet teljesítenie. Januárban aztán megszületett a svájci szervezet végleges ítélete, amelyben helybenhagyták a német sztárra kirótt szankciót.

Pechstein ezt követően benyújtotta felülvizsgálati kérelmét, amelynek elbírálása után továbbra is érvényben maradt a 2011. február 8-ig szóló eltiltása.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren is 12. lett, Stolz arany nélkül maradt a vb-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 14:17

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 12. 1000 méteren a vb-n

Téli sportok
2025.03.15. 17:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a pekingi vb-n; Liu Shaoang bronzérmes

Téli sportok
2025.03.15. 11:18

Távonkénti gyorskorcsolya-vb: három holland arany pénteken

Téli sportok
2025.03.14. 22:05

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a vb-n

Téli sportok
2025.03.14. 15:26

Nicky Gooch: Jó döntéseket kell hozni a rövid pályás gyorskorcsolya-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.03.13. 11:52

53 évesen jelentette be a visszavonulását az ötszörös olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.03.10. 11:53

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43
Ezek is érdekelhetik