Friesinger megint győzött

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2005.01.09. 22:54
Címkék
Uytdehaage jól bírta az utolsó napot, az övé lett az aranyérem
Uytdehaage jól bírta az utolsó napot, az övé lett az aranyérem
Uytdehaage jól bírta az utolsó napot, az övé lett az aranyérem
Uytdehaage jól bírta az utolsó napot, az övé lett az aranyérem
Uytdehaage jól bírta az utolsó napot, az övé lett az aranyérem
Uytdehaage jól bírta az utolsó napot, az övé lett az aranyérem
Mark Tuitert talán maga sem akarta elhinni, hogy a 10 000 méteren elért 10. helye miatt végül nemcsak az aranynak, hanem egyáltalán az éremnek is búcsút kell intenie. Pedig a heerenveeni négytávú összetett Európa-bajnokság záró napján végül mégiscsak ez történt, így aztán Tuitert helyett három másik honfitársa, sorrendben Jochem Uytdehaage, Sven Kramer és Carl Verheijen ünnepeltethette magát a hazai közönséggel.
A nőknél ellenben a három szám után még százszázalékos Anni Friesinger 5000 méteren sem hagyta magát, igaz, ezúttal nem lett első, ám a harmadik legjobb idő is elegendőnek bizonyult az összetettbeli győzelemhez. Friesinger tehát megvédte címét, s külön örömet jelentett számára, hogy Daniela Anschützcel és Claudia Pechsteinnel, vagyis két csapattársával kellett osztoznia a dobogón.

NÉGYTÁVÚ ÖSSZETETT EURÓPA-BAJNOKSÁG, HEERENVEEN.
Férfiak. 10 000 m (16 induló): 1. Oystein Grodum (norvég) 13:06.81, 2. Kramer (holland) 13:09.65, 3. Verheijen (holland) 13:16.30, 4. Ervik (norvég) 13:20.02, 5. Uytdehaage (holland) 13:24.19, 6. Fabris (olasz) 13:30.67. Az összetett végeredménye 4 táv alapján. Európa-bajnok: Jochem Uytdehaage (Hollandia) 150.997, 2. Sven Kramer (Hollandia) 151.107, 3. Carl Verheijen (Hollandia) 151.488, 4. M. Tuitert (Hollandia) 151.753, 5. E. Ervik (Norvégia) 151.834, 6. E. Fabris (Olaszország) 151.877
Nők. 5000 m (16): 1. Claudia Pechstein (német) 7:02.62, 2. Groenewold (holland) 7:05.38, 3. Friesinger (német) 7:05.87, 4. Ankoné (holland) 7:07.26, 5. Anschütz (német) 7:07.70, 6. Wüst (holland) 7:09.23. Az összetett végeredménye 4 táv alapján. Eb: Anni Friesinger (Németország) 162.530, 2. Daniela Anschütz (Németország) 163.691, 3. Claudia Pechstein (Németország) 164.076, 4. I. Wüst (Hollandia) 164.386, 5. R. Groenewold (Hollandia) 164.812, 6. F. Ankoné (Hollandia) 165.190 ---- R ---- F
Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
44 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
59 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik