Bode Miller tovább száguld

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2004.12.13. 22:53
Címkék
Bode Miller nem kegyelmez, tövig nyomja a gázt, és száguld az összetett Világkupa-cím felé.
Miller szlalomban is nagyon jó
Miller szlalomban is nagyon jó
Miller szlalomban is nagyon jó
Miller szlalomban is nagyon jó
Miller szlalomban is nagyon jó
Miller szlalomban is nagyon jó
Az amerikai síző tíz viadal után meggyőző fölénnyel vezeti a Világkupát, és amíg úgy tűnik, vetélytársai fel sem ocsúdtak "nyári álmukból", ő már hat elsőséget bezsebelt ebben az idényben. A vasárnapi Val d'Isére-i óriás-műlesiklás után hétfőn a hagyományos, sestriére-i villanyfényes szlalomon diadalmaskodott úgy, hogy már az első futamban több mint hat tizedmásodperces előnyre tett szert a második helyen álló olasz Giorgio Roccával szemben.
A folytatásra meglehetősen gyors pályát tűzött ki a norvégok egyik trénere, ami ugyanolyan nagy próba elé állította a versenyzőket, mint általában a technikásabb szakaszok. De Bode Milleren ezúttal nem fogott ki semmi, több mint egy másodperccel verte meg a versenyben végül a második helyre felkapaszkodó svájci Silvan Zurbriggent (ő tizedik volt az első felvonásban) és a szám világbajnokát, a finn Kalle Palandert.
A verseny legnagyobb szenzációját a japán Szaszaki Akira szolgáltatta, aki az első futam huszadik helyéről az összesítésben feljött az ötödik pozícióba.

Világkupa-verseny, Sestriére
Férfiak. Műlesiklás: 1. Bode Miller (amerikai) 1:39.03 (50.51, 48.52), 2. Zurbriggen (svájci) 1:40.30 (52.00, 48.30), 3. Palander (finn) 1:40.44, (51.21, 49.23), 4. Raich (osztrák) 1:41.34 (51.51, 49.83), 5. Szaszaki (japán) 1:41.35 (52.72, 48.63), 6. Rothrock (amerikai) 1:41.53 (52.08, 49.45).
A szakági Vk élcsoportja (2 verseny után): 1. Raich (osztrák) 150 pont, 2. Palander 110, 3. Miller 100. Az összetett Vk élcsoportja (10 verseny után): 1. Miller 730 pont, 2. Maier (osztrák) 339, 3. Raich 316
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
1 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
1 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
1 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
2 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
2 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
3 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
4 órája
Ezek is érdekelhetik