Ahonen megállíthatatlan

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2004.11.28. 22:51
Címkék
A Világkupa-sorozat első, kuusamói állomásán szombaton Janne Ahonen elképesztő fölénnyel, 43.2 pontos előnnyel győzött, minden idők harmadik legfölényesebb diadalát aratva.
Nos, a finnek kiválóságának vasárnap be kellett érnie 20.1 egységgel, ám hogy ezúttal sem értek a poros nyomába sem, azt jól mutatja: egyedül ő volt képes 140 méter fölé kerülni a mezőnyből, mindkét alkalommal 143 méternél landolt. Már-már nyomasztó Ahonen fölénye, és ez a megállapítás akkor is igaz, ha tudjuk, hogy hazai pályán érte el ezeket az eredményeket, hiszen Kuusamóban otthon érzi magát. Már tavaly is győzött, szinte hitbizomány nála ez a verseny. A végül második helyre ugró Thomas Morgenstern is kiemelkedőt nyújtott, az osztrák kétszer egymás után produkált 133 méteren felüli eredményt. A szombaton remeklő német Herr nem mutatott semmi különlegeset, habár az összetettben a már említett kettős mögött a harmadik. Jakub Janda viszont egy remek második kísérlettel felküzdötte magát a vasárnapi dobogóra; a cseh a második sorozatban elért 137.5 méterével érdemelte ki a bronzérmet. A világkupa 2. versenye, kuusamo
Nagysánc (K120): 1. Janne Ahonen (finn) 308.3 pont (143 méter, 143), 2. Morgenstern (osztrák) 288.2 (135.5, 133.5), 3. Janda (cseh) 282.2 (129, 137.5), 4. Hautamäki (finn) 277.5 (130, 135), 5. Widhölzl (osztrák) 267.1 (128, 131.5), 6. Kaszai (japán) 266.3 (129.5, 131)
A Vk állása 2 verseny után: 1. Ahonen 200 pont, 2. Morgenstern 129, 3. Herr (német) 109, 4. Hautamäki 100, 5. Höllwarth (osztrák) 96, 6. Kaszai 80
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
1 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
3 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
3 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
3 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik