Sebestyén a legjobbak között

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.12.11. 21:52
Címkék
Igazán izgalmasnak ígérkezik a hétvége a műkorcsolyázás és a jégtánc rajongói számára, hiszen a felnőtt és a junior Grand Prix-döntőt is most bonyolítják le.
Sebestyén Júlia: Nincs veszítenivalóm
Sebestyén Júlia: Nincs veszítenivalóm
Sebestyén Júlia: Nincs veszítenivalóm
Sebestyén Júlia: Nincs veszítenivalóm
Sebestyén Júlia: Nincs veszítenivalóm
Sebestyén Júlia: Nincs veszítenivalóm
Az előbbi eseménynek Colorado Springs ad otthont, s a sportág honi történetében először szurkolhatunk egy magyar résztvevőért, az Eb-bronzérmes Sebestyén Júliáért. A tiszaújvárosi korcsolyázó a francia és a kanadai GP-fordulón szerzett harmadik helyével vívta ki az indulási jogot, s habár végül hatodikként került a hatos fináléba, kis szerencsével végül dobogóra is állhat.
"Egyszerűen nincs veszítenivalóm, hiszen már az is óriási eredménynek számít, hogy bejutottam a döntőbe. Természetesen úgy korcsolyázom majd ki a jégre, hogy a tőlem telhető legjobb programokat mutassam be, és meglátjuk, az mire lesz elég. Mivel Colorado Springs kétezer méter magasan fekszik, a magaslat minden indulóra egy kis plusz terhet ró, vagyis a végeredményt illetően bármi megtörténhet” – mondta Sebestyén, aki a hét eleje óta ugyan egy kis megfázással bajlódik, ám igyekszik erről tudomást sem venni.
Mindenesetre ha a GP-versenyeken kapott pontszámokat összehasonlítjuk, akkor a magyar versenyző a harmadik helyre kerül, mivel az ő csoportját – ahonnan az amerikai Cohennel és a japán Arakavával jutott tovább – sokkal többre értékelte a zsűri, mint a másik hármast (az ukrán Ljasenkót, és a két japánt, Ondát és Szugurit). Ez a párhuzam azonban egy kicsit sántít, mert a technikai elemekre kapott osztályzatokat még csak-csak össze lehet vetni, ám a második pontszám az épp aktuális pontozók ízlését tükrözi.
Colorado Springsből tehát inkább kellemes meglepetés lenne egy érem, a malmői jégcsarnokból viszont szinte kötelező elhozni. A Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtáncospár nem titkoltan az aranyat pályázza meg, és Pavuk Viktória is csalódott lenne, ha nem állhatna végül dobogóra a juniorok döntőjében.
Sebestyén először magyar idő szerint szombat hajnalban lép majd jégre, míg a juniorok számára már pénteken megkezdődik a küzdelem.
Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
18 perce

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
30 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
35 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
50 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik