profile

THÉKES ISTVÁN

115 Cikk
Archiv cikkek
2002.09.10. 21:44

Három év után az Extraligában

Noha az elmúlt három évben nem sokat lehetett hallani a szegedi női diákröplabdásokról, azért az élet nem állt meg Ducsai Géza elnök röpisulijában. Az extraligás küzdelmektől 1999 tavaszán visszalépett Szegedi DRE egy idényt töltött az NB II-ben, kettőt a második vonalban, s immár ismét a nyolc legjobb honi gárda között, az Extraligában szerepel. A Hulmann Zsoltot nyáron váltó vezetőedző, Nusser Elemér az elmúlt valamivel több mint egy hónapban alaposan megdolgoztatta játékosait. Az SZDRE mindig híres volt arról, hogy saját utánpótlására támaszkodik.
Vízilabda
2002.09.07. 21:22

Fradi-siker, nagy csatában

"Azért jöttem, hogy megnézzem Ramiro Grorgesint  közölte Csapó Gábor, az UTE vezetőedzője, minthogy kissé meglepő módon ő is feltűnt a szegedi torna zárónapján. Nos, a szakember úgy látta, a Crisul Oradea húszéves centere "jól áll a lábán, kétségtelenül tehetséges, ám elférne rajta nyolc kiló izom.
Vízilabda
2002.09.06. 22:38

A házigazdák a Fradival játszanak az első helyért

"Gyuri, nem látszik az óra  figyelmeztette a zsűrielnök Gerendás Györgyöt, mire a BVSC mestere széles mosoly kíséretében köpennyel takarta le a támadási időt mérő szerkezetet. Tettéért senki sem vonta felelősségre a vasutasok lobbanékony főnökét, avagy a piros lap elmaradt, nem úgy a harsány hahota.
Kosárlabda
2002.09.04. 22:02

Légiósinvázió Szegeden

Noha még egyetlen idegenlégióssal sem kötött szerződést a férfi A-csoportban második idényét kezdő Szedeák együttese, biztosra vehető, hogy legalább három külföldi játékossal egészülnek ki a "deákok ma még igencsak foghíjas a kerete. Az elmúlt hetekben féltucatnyi kosaras fordult meg az újszegedi sportcsarnokban, közülük Nedzsad Mulics tette a legnagyobb hatást Földi Sándor vezetőedzőre. A korábban a bosnyák első ligás Cselik Zsenicában pattogtató 25 éves, 182 centi magas bosnyák irányító szerződtetése információink szerint már csak napok kérdése.
Vízilabda
2002.09.04. 21:56

Hol Zsolt, hol nem Zsolt

Néhány napja az Óbecséről érkezett Kozma Zsoltot tesztelte Horváth Viktor, a Tabán Trafik-Szeged mestere. A 19 éves, csaknem kétméteres center produkciója olyannyira megtetszett a szakembernek, hogy az átigazolás részleteiben is megegyezett kiszemeltjével. Kozma szívesen ment Szegedre, annak ellenére, hogy klubja, az egykor szebb napokat látott, Bajnokok Ligája-győztes Be-csej kötötte az ebet a karóhoz, s játékosa érvényben lévő szerződésére hivatkozva, röghöz kötéssel fenyegetőzött.
Kézilabda
2002.08.30. 21:46

Igazságos döntetlen a vége

A mérkőzésen a Perunicsics, Durkovics, Kapiszoda, Radoszavjevics és Djordjevics személyében öt válogatottat felvonultató jugoszláv bajnok Mandics eredményességének köszönhetően húsz perc elteltével két góllal vezetett. A folytatásban Berta és Mezei vezérletével fordított a Pick. A pihenő után hiába vezetett több alkalommal is három góllal a hazai együttes, az izgalmakban bővelkedő hajrában egyenlítettek a belgrádiak.
Kézilabda
2002.08.29. 21:16

Eddig veretlen csapatok rangadója a Tisza-parton

Miközben az európai szövetség (EHF) vezetői ellenlépéseket fontolgatnak a Közép-európai Férfi Ligában (MEHL) szereplő csapatok ellen, a Pick-Szeged bemutatkozásképp mindhárom idegenbeli mérkőzését megnyerte.
Kosárlabda
2002.08.08. 20:37

Jugoszláv idegenlégiós a Szeviép együttesében

Véget ért a Szeviép női csapatának nyári szabadsága. A szegedi hölgykoszorú az új vezetőedző, Ujhelyi Gábor vezetésével a minden igényt kielégítő helyi Gellért Szabadidő Központban kezdte meg a felkészülést az október 12-ei bajnoki rajtra. Az elmúlt idényben Szekszárdon rendkívül eredményesen tevékenykedő tréner két kedvenc tanítványával, a válogatott Kajdacsi Judittal, valamint Lódi Eszterrel érkezett meg a Tisza partjára.
Kosárlabda
2002.07.29. 21:54

Szedeák: vezetőedző nélkül

Csaknem két hónapos pihenő után megkezdte felkészülését az őszi idényre a Szedeák férfi kosárlabdacsapata. Az A-csoportban maradást bravúrok árán kiharcoló szegedi együttes csonka kerete Vezsenyi Zoltán irányításával hétfő délelőtt látott munkához az újszegedi sportcsarnokban.
Vízilabda
2002.07.09. 21:15

Műtét után klubot cserélt

Nehéz heteket, hónapokat tud maga mögött a Tabán-Trafik Szeged férfi pólócsapatának házi gólkirálya, Nitsovits Tamás. A balkezes bombázó április elején a Kontavill-Szentesi VK elleni, idegenben megvívott győztes bajnoki mérkőzésen szenvedett arccsonttörést.
Kosárlabda
2002.06.26. 20:45

Edzőváltás a szegedi nőknél

Miközben aggasztó hírek érkeznek a Naturtex-Szedeák férficsapatának háza tájáról, addig a másik A-csoportos szegedi kosárklub, a Szeviép női együttese a biztos anyagi háttér tudatában bizakodva várja az új idényt.
Kosárlabda
2002.06.08. 22:15

Quo vadis, Szedeák?

Az elmúlt idényben jelentős adósságot fölhalmozó Naturtex-Szedeák jövője szinte kilátástalan. Az elkövetkező hetekben bizonyossá válik, megéli-e tizedik születésnapját Szeged egyik legnépszerűbb csapata&

6

/

6