
Archiv cikkek
2002.07.10. 21:11
Juhár Tamás a cserepadon
Lángoló nyári délután a Láng-pályán. Még az árnyékban hűsölő mintegy harminc mindenre elszánt Vasas-drukker is a hőséggel, no meg a látvánnyal küszködött. Mert pályán volt ugyan a Vasas, csakhogy meglehetősen furcsa összeállításban. Feltűnt például a center posztján az a Hámori Ferenc, akitől korábban már elköszöntek, nem volt itt viszont az az Aranyos Imre, aki állítólag már megegyezett a szerződéshosszabbításról. Szóval, ahogy mondani szokták még alakulgat a keret, bár így megy ez már hetek, sőt hónapok óta.

Archiv cikkek
2002.07.06. 20:11
Détári Lajost feljelenthetik az angyalföldiek
A kispesti vezérkar nem fogadta el Rácz Gábor felajánlását, miszerint ha a Vasas indulhat az első osztályban, akkor pénz áll a házhoz a Honvédnál is, s a csapat elindulhat az NB I B-ben. Odaát is zabosak: Iványi Károly ügyvezető elnök elmondta, hogy a Vasas vezetői pert fontolgatnak Détári ellen, méghozzá hitelrontásért.

Archiv cikkek
2002.07.02. 19:54
Dolgozni az álprofizmus helyett
Fitos József mondja a magáét és igaza van. Hallgatva érveit, gondolatait, figyelve az elszántságát az ember hajlamos hinni neki, hogy talán ő valóban afféle "futballforradalmár. Sokan emlékeznek néhány hónappal ezelőtt megjelent kritikus mondataira, amelyeket a Telesportban és lapunkban is közhírré tett. Nem beszélt mellé, nem próbálta rózsaszínre festeni az egyre sötétebb képet, s ha hiszik, ha nem, őszinte véleménye után kapott hideget, meleget. Még véletlenül sem a szurkolók, avagy a játékosok sértődtek meg rá, hanem a kollégák, az edzőtársak közül jó néhányan.

Archiv cikkek
2002.06.28. 19:56
Az orrba vágott gólkirály

Archiv cikkek
2002.06.24. 20:10
Kapós a dacos középcsatár
Mire jók a barátok? Például arra, hogy edzéslehetőséget, ütött-kopott mezt és egy agyonhasznált labdát biztosítsanak a másiknak. Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója valami hasonlót tett Horváth Ferenccel, a harminckétszeres válogatott csatárral.

Archiv cikkek
2002.06.21. 20:38
Manu Ferrera leszerződött

Archiv cikkek
2002.06.20. 20:08
Belga tréner a Fáy utcában
Csütörtök délután megérkezett a Vasas leendő új edzője, Manu Ferreira, akivel kapcsolatban már megírtuk, hogy spanyol származású, a családjával tízéves korában telepedett át Huelvából Belgiumba, és azzal a feltett szándékkal érkezett most Budapestre, hogy minimum három évig itt is maradjon (a szerződés aláírására csütörtökön a késő esti órákban kerühetett csak sor).

Archiv cikkek
2002.06.19. 19:59
Az új szakvezetőre várnak
Megkezdte a felkészülést az első osztályból tavaszal kiesett Vasas is. A visszajutásra készülő angyalföldi csapat edzéseit egyelőre Tepszics Ignác vezényli, ám előfordulhat, hogy a bajnokságot már nem az ő, hanem a belga Manu Ferreira irányításával kezdik a piros-kékek.

Archiv cikkek
2002.06.17. 20:32
Belga tréner érkezhet a Vasashoz

Archiv cikkek
2002.06.15. 19:48
Véber György a REAC-nál

Archiv cikkek
2002.06.11. 21:13
Albérletbe megy a bajnokcsapat
A bajnok e.on-ZTE június 20-án kezdi meg a felkészülést, és másnap, megtudják, kivel hozza őket össze a sors a Bajnokok Ligája előselejtezőjében. Az mindenesetre már eldőlt, hogy a csapat nem hazai pályán, hanem az FTC Üllői úti stadionjában vívja kupatalálkozóját.

Archiv cikkek
2002.06.08. 20:29
A kis Mészöly a Vasasnál pályaedzőként is dolgozna

Archiv cikkek
2002.06.05. 20:31
De Vries színre léphet a másodosztályú Vasasnál
Zajlik az élet az élvonalból az idén a másodosztályba kiesett angyalföldi csapat háza táján. Legjobb játékosaik várhatóan távoznak a klubtól, kérdéses még az új edző személye, sőt az is előfordulhat, hogy új befektetője lesz a piros-kékeknek.

Archiv cikkek
2002.05.31. 20:34
Fehér Miklósra vár a ZTE

Archiv cikkek
2002.05.31. 01:25
Pető Tamás remek évet zárt Hollandiában
2001 tavaszán még a másodosztályú BVSC-ben edzett Simon Tiborral, mert a Vasas ideiglenesen "száműzte", ősszel már a holland bajnokság meglepetéscsapatában, a NAC Bredában játszott hétről hétre. És ki tudja még, hol fog játszani idén ősszel...
17
/
17