Vasárnap Balatonfüreden rendezik meg a Szerelmes Füred futóversenyt, aki részt szeretne venni rajta, még megteheti, ugyanis a helyszínen is lehet nevezni.
Puskás Zoltán rengeteg csúcshódításon túl van már, negyed évszázad alatt négy földrész ötvenegy országában fordult meg, több mint kétszázezer kilométert tekert le.
Ispán Zsolt január közepén Szilágyi Gyulával együtt teljesítette a 211 kilométeres Balathlont, a futást viszont számtalan körülmény nehezítette, köztük a folyadékhiány.
A ZTE FC vezetőedzője szerint a február 14-ig tartó téli átigazolási időszakban még nem érkeztek meg azok a futballisták, akik igazi erősítést jelentenének.
A teniszedzőként dolgozó Mátyás Bence tavasszal először lesz ott egyéniben az Ub-t, addig próbálja színesíteni az edzéseket és fenntartani a motivációt.