Az én megoldásom az öttusára

Először is le kell szögezni, hogy az öttusa egy mesterséges, életszerűtlen, életképtelen sportág.

Elnézést a nyers fogalmazásért, különösen a magyar öttusasport legendáitól, akik olimpiai és világbajnoki érmek tömkelegét szerezték, de a fentieket csak szépítgetni lehetne, letagadni nem.

Ebből az irányból nézve viszont akár szép teljesítménynek is nevezhetnénk, hogy 1912 óta az öttusa több mint egy évszázadot kibírt, és csak most látszik kimúlni. Az 1980-as évekig még nem is volt olyan nehéz fennmaradni, addig könnyen életben tartotta a coubertini hagyomány, és mivel az olimpiák programja különösebb technikai kötöttségek nélkül egyre csak bővült, nem jelentettek valódi gondot az öttusa esetleges problémái.

Az 1990-es években megkezdődött azonban a sport gazdasági forradalma, a televízió vált a legfőbb igazodási ponttá és befolyásoló erővé, az olimpiai műsor pedig elért egy olyan méretet, ahonnan már nem lehetett nagyon tovább növekedni. Mondhatni, innentől fogva az öttusa napjai meg voltak számlálva, és az már egészen hízelgő a sportágra nézve, hogy ebből eddig nagyjából 30 év lett. Ezalatt a 30 év alatt viszont az öttusa teljesen kifordult magából, lement kutyába, hogy kiszolgálja a televíziót, de a pozíciói ettől nemhogy erősödtek volna, hanem egyre csak gyengültek.

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy eddig legalább ez a folyamat mentette meg az öttusát: a sportágat alapvetően nem a kétségbeesett elcsúfítás, hanem aNOB konzervativizmusatartotta az olimpiai játékok programján (más sportágakkal együtt). Mert akármennyire is gonosz manipulátorként állítják be sokan a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, mert ilyen változásokra kényszeríti az öttusát, nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a második világháború óta nem volt olyan állandó sportág a nyári olimpiák műsorán, amelyet levettek volna. Versenyszámokat csíptek le innen-onnan, hogy több hely jusson az újaknak, de komplett sportágnak még nem kellett távoznia. Ez a hagyománytisztelet magasan kiemeli a NOB-ot a többi nemzetközi sportszövetség közül.

Ma már azonban NOB is egyre radikálisabb változásokra kényszerül (vagy legalábbis úgy érzik, hogy erre kényszerülnek), és az UIPM vezetői most azt gondolhatják, hogy ők bizony megértették az idők szavát. Azt ugyanis ők is tudják, hogy olimpia nélkül az öttusa összeomlik.

Aki eddig olvasta ezt az írást, és még nem zárta be dühösen a böngészőt, az könnyen azt gondolhatja, hogy most jön a végkövetkeztetés: a lovaglást igenis le kell cserélni.

Hát nem.

Ha engem kérne fel tanácsadónak az UIPM (nyilván nem fognak), akkor azt javasolnám nekik, hogy a világért se vegyék ki a lovaglást, sőt: ne előre felé menjenek, hanem inkább hátra.

Meggyőződésem ugyanis, hogy az öttusából lovaglás nélkül sem lesz soha olyan életképes sportág, amilyenről a szövetség (és a NOB) vezetői álmodnak. Soha nem fog nagy tömegeket vonzani, sem sportolókat, sem helyszíni nézőket, sem tv-nézőket. Akkor meg mi értelme az egész rombolásnak?!

Azt mondják, sok helyen azért nem tudnak sokan öttusázni, mert nincs meg a megfelelő lóállomány, például a karibi térségben. Komolyan gondolja valaki, hogy ha a lovaglás helyére berakunk bármit is, akkor majd tömegével születnek jamaicai, kubai, haiti meg ki tudja még, milyen öttusázók? Ugyan már.

A lovaglás lecserélése csak meghosszabbítja a sportág kínszenvedését, de az eddigi folyamatokat nem tudja a visszájára fordítani. Tehát nemcsak arról van szó, hogy rombolja a tradíciókat, hanem egyszerűen gazdaságilag sem értelmes, mert nem tud valódi előnyöket biztosítani a sportágnak.

Mi tennék tehát én az UIPM helyében?

Beleállnék abba, hogy az öttusa az, ami. Egy összetett, komplex sportág öt hagyományos számmal. Vagy így, vagy sehogy. És még vissza is lépnék, a 90 perces verseny helyett inkább a hagyományos, több napos versenyek felé mozdulnék el.

És az olimpia?

A válasz: laser run. Nagy kínlódásukban az öttusa vezetői véletlenül feltalálták egy tök jó új sportágat. A futás és a lézerpisztolyos lövészet kombinációja modern, trendi, a világ minden országában űzhető, televízióban jól közvetíthető, és még a neve is menő. A sílövészet sikertörténete pedig azt mutatja, hogy a laser runnak is lenne piaca. (Nem mellesleg, a biatlon is az öttusaszövetség berkeiből nőtt ki.) Én tehát minden erőmet arra fordítanám, hogy a már külön világbajnoksággal is rendelkező laser run minél előbb önálló olimpiai sportág legyen. Ha ez megvan, akkor az öttusa visszafordulhat „retró” irányba a fentiek szerint – ha pedig a NOB-nak ez nem tetszik, akkor tehetnek egy szívességet.

A laser run önálló felfuttatása biztosítaná az UIPM számára az anyagi forrásokat, amelyeket át is lehetne csatornázni a hagyományos öttusa működtetésére. Arra persze vélhetően nem lenne elég, hogy egy sportág bevételeiből két sportágat tartsanak fenn a jelenlegi szinten, tehát az öttusa piaca jelentősen beszűkülne, de megmaradna annak, ami. A felelősség pedig innentől nem a szövetségé, hanem a NOB-é, ha alapító elnöke, Pierre de Coubertin „gyermekét” megtagadja. (Arra persze ehhez figyelni kell, hogy a laser run ne csússzon ki az UIPM kezei közül, a biatlonhoz hasonlóan.)

Nincs kétségem, hogy az UIPM nem ezt fogja tenni, mert nem elég bátrak hozzá. Mindenáron az öttusán akarnak életmentő műtétet végrehajtani, még ha bele is hal a beteg. Vagy tényleg beraknak valamit a lovaglás helyére (jöhet mondjuk valami ninja warrior, exatlon vagy bármi), vagy – amire kisebb az esély – megrettennek a tiltakozástól, marad a lovaglás, és kitalálnak újításnak valami még nagyobb hülyeséget. Az öttusa meg előbb-utóbb így is, úgy is meghal.

Őrizzük meg emlékeinkben olyannak, amilyen volt, és ne olyannak, amilyen lesz.