Merre tovább, magyar futball? – 2. rész

Az íráselső részébenvolt szó arról, hogy hosszú távon hova juthat el a magyar futball, ha folytatódik a jelenlegi fejlődés, most akkor beszéljünk arról, hogyan tartható meg ez a fejlődés. Én továbbra sem a szakmai, hanem a szervezési kérdéseket tudom taglalni, a szakmaiakról mellesleg el is indult egy vita az első rész hozzászólásai között.első részébenvolt szó arról, hogy hosszú távon hova juthat el a magyar futball, ha folytatódik a jelenlegi fejlődés, most akkor beszéljünk arról, hogyan tartható meg ez a fejlődés. Én továbbra sem a szakmai, hanem a szervezési kérdéseket tudom taglalni, a szakmaiakról mellesleg el is indult egy vita az első rész hozzászólásai között.

Az Eb kétségkívül óriási lökést adott a magyar futballnak, talán még nagyobbat, mint 2016-ban: egyrészt a nívósabb ellenfelek, és így a nagyobb szakmai érték miatt, másrészt nyilvánvalóan a hazai rendezés, a telt házas mérkőzés hangulata miatt, harmadrészt pedig mindez egybeesett a koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengésével, ami lehetővé tette a felszabadult ünneplést és az átélhető közösségi élményt.

Ha visszagondolunk 2016-ra, az Eb-t igen gyors kijózanodás követte, az éjjel hamar véget ért: a Ferencváros szinte csak napokkal az Eb-döntő után esett ki megalázó módon a Partizani Tiranával szemben a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. (Emlékszem, ugyanazon a napon az uefa.com címoldalán Lovrencsics Gergő szerepelt válogatott mezben a portugál meccs utáni ünnepléskor egy visszapillantó cikkben, miközben a Nemzeti Sport Online nyitólapján már Ferencváros-mezben fogta a fejét a kiesés után.) A Videoton legalább a harmadik selejtezőkörig eljutott, ott hosszabbításban búcsúztatta a Midtjylland, de augusztus elejére „szokásos” módon elfogytak a csapataink. Közben elkezdődött az NB I is, sokan azt hitték, hogy az Eb-szereplés megdobja majd a nézőszámokat, de semmi ilyen nem történt. Szeptember elején pedig már jött is a Feröer elleni vb-selejtező, ahol a 0–0 egyértelműen jelezte, a válogatott sem érinthetetlen. (És akkor még azt hittük, ennél nem jöhet rosszabb...) Arról már nem is beszélve, hogy a válogatott játékosok iránt sem mutatkozott olyan kereslet a játékospiacon, amilyet sokan vizionáltak az Eb után.

Mi ebből a tanulság?

A legfontosabb az, hogy az Eb lendületét, hangulatát be kell vinni az NB I-es stadionokba: minden lehetséges eszközzel fel kell használni ezt pozitív töltést a magyar futball nézőszámának gyarapítására. Ez nem fog magától menni – ahogy 2016-ban, úgy most sem fognak csak az Eb emléke miatt kimenni a szurkolók. A kiindulóhelyzet sokkal jobb, mint 5 éve, mert a hazai rendezésnek köszönhetően sokkal többen vannak, akik személyesen is szurkolhattak a válogatottnak, és a televízión keresztül is nagyobb hatást gyakorolt a Puskás Aréna hangulata. Ezt kell megragadni, erre kell most ráépíteni egy komoly marketingkampányt.

Igen, marketingkampányt – anélkül nem megy.

El kell adni, szórakoztató termékként fel kell építeni a magyar futballt. A termék minőségének javítása kétségbevonhatatlanul megkezdődött, de azt 2021-ben nyilván nem kell bizonygatnom, hogy marketing nélkül a legjobb termék eladása sem megy magától. Márpedig gazdasági szempontból a marketing az a terület, ahol a legnagyobb hiányosságai vannak az NB I-nek: e pillanatban működik a finanszírozás, a pénz felhasználása is egyre több szakmaisággal történik, de a magyar klubfutball még mindig nincs termékként eladva. Az MLSZ és főleg a klubok igen keveset fordítanak marketingre – és sajnos gyakran azt sem professzionális módon –, és nem is igen tartják fontosnak. (Tisztelet a kivételnek, persze.) Mindez azonban már csak azért is fontos lenne, mert a jelenlegi finanszírozási modell elsősorban állami és az állammal jó kapcsolatot ápoló cégek bevonásával működik, ennek hosszú távú stabilizálása és különösen a fejlesztése viszont már csak piaci alapokon képzelhető el. Ehhez pedig nézők kellenek, és nemcsak a jegybevételek miatt, hanem mert általuk, miattuk jöhetnek valódi üzleti alapú szponzorok, televíziós bevételek ésatöbbi.

Az ehhez szükséges marketing két fő részre bontható:
– országos marketingkampány, amelyet az MLSZ indíthat el a médiában és a közösségi médiában;
– helyi marketing, vagyis a kluboknak kell erősebb kapcsolatot kiépíteni a saját közösségükkel, megszólítani a környezetükben élő embereket.

A cél az, hogy azt a közösségi élményt, identitásképző erőt, amelyet a válogatott nemzeti szinten képvisel, kicsiben tudják reprodukálni a klubok a helyi környezetükben.

A kampány nyilván akkor működik jól, ha a két része egymásra épül, egymásba kapcsolódik. Közösen, összehangoltan kell tehát dolgoznia ezen az MLSZ-nek és a kluboknak, különálló magánakciók (amelyek előfordultak a 2016-os Eb után, de egységes rendszer nélkül) nem sokat segítenek. Mivel a tavalyi bajnokság jelentős részét zárt kapuk mögött játszották a csapatok, a nézők megszólítása és visszacsalogatása Eb-től függetlenül is érdeke a magyar futball szereplőinek.

A sikerhez természetesen kellenek sporteredmények is, vagyis az, hogy a klubcsapataink jól induljanak a nemzetközi kupákban. Ezt sokkal könnyebb leírni, mint elérni, de itt még inkább igaz az, hogy jobb helyzetből indulunk, mint 2016-ban: a Ferencváros és a Fehérvár az elmúlt években már odaért a csoportkörbe, az Európa-konferencialiga bevezetése meg is könnyíti azt, hogy a magyar klubok főtáblások lehessenek.

Kimondható, hogy aFerencvárosszámára az Európa-konferencialiga csoportköre a minimális, az Európa-liga főtáblája a reális elvárás, a Bajnokok Ligája pedig már a maximális szereplést jelentené. Az Ekl-csoportkör viszont a Fehérvárnak (és szerencsés sorsolással akár még a Puskásnak is) elérhető, de persze nekik ez sokkal nehezebb lesz. Az első két forduló könnyen teljesíthető, a Fehérvár még a harmadik fordulóban is kiemelt lesz (bár így is kaphat erősebb bajnokságból érkező, pl. orosz vagy török ellenfelet), a play-off körben viszont biztosan nem lesz kiemelt a Vidi, így ott akár olyan sztárcsapatok is beeshetnek, mint a Roma vagy a Tottenham.

Szeptemberben aztán újra jön a válogatott a vb-selejtezőkkel: bár sokadszor is megtanultuk, hogy nincs lehetetlen, az esélyek nem mellettünk szólnak. Itt is van azonban pozitívum 2016-hoz képest: a tavaly őszi Nemzetek Ligája-szerepléssel a csapat elérte, hogy két sansza is legyen, és most úgy néz ki, hogy ha az osztrákok a saját vb-selejtezős csoportjukban bekerülnek az első kettőbe (amire jó esély van), akkor mi mindenképpen játszhatunk pótselejtezőt. (Ennek kifejtését lásd példáulitt.)

A feladat tehát az, hogy jobban jöjjünk ki az Eb-sikerből, mint 2016-ban, és a fentiek alapján ehhez egyelőre minden lehetőségünk adott; viszont a magyar futball minden szereplőjének – az MLSZ-től kezdve a klubok keresztül egészen a szurkolókig (!) – tennie kell azért, hogy ez meg is valósuljon.