Győzött a Nemzetek Ligája

Tudom, hogy sokaknak érthetetlen vagy egyenesen értelmetlen a rendszere és az Európa-bajnoki selejtezőkkel való kapcsolódása, de a lényeg azért nagyjából átlátható – a legfontosabbak pedig maguk a mérkőzések, amelyek az én szememben egyértelműen csatát nyertek.

Az A-divízió kivételével mindenhol valódi tétmeccseket láthattunk, amelyeket a csapatok teljesen komolyan vettek; az nagyjából várható is volt, hogy a legfelső szinten látjuk a leglazább hozzáállást, de ott meg olyan válogatottak játszottak egymással, amelyeknek egy-egy barátságos találkozója is élmény.

A barátságos jelzőt azonban máshol nem használhattuk – és ez szerintem jó.

Ugyan sokan panaszkodnak arra, hogy az NL növeli a játékosok meccsszámát, de ez inkább minőségi különbség, mint mennyiségi. A normál rendszerben is nagyjából ugyanennyi meccs lenne (a magyar válogatott például páros évek őszén korábban mindig 5 mérkőzést játszott, 4 selejtezőt és 1 barátságosat), viszont a tényleg tét nélküli és tényleg értelmetlen barátságos meccsek helyett ezek a pontokért vívott csaták sokkal értékesebbek – szakmailag és kereskedelmileg is.

A csapatépítést nyilván nem egyszerű tétmeccsek közben végezni, de így pontosabban látszik, hogy kikre számíthat egy kapitány és kikre nem, a legfontosabb tétmeccsekre pedig éppen a tétmeccsek készítenek fel a legjobban. Másrészt pedig arról, hogy idehaza Marco Rossinak azonnal tétmeccsek jutottak, nem az UEFA tehet, hanem csakis az MLSZ, amely máig adós a szurkolóknak a magyarázattal, hogy miért, hogyan, kinek a sugallatára vesztegetett el fél évet és négy felkészülési találkozót a válogatott életéből a belga nyugdíjas turistával.

A szurkolókat azonban egyértelműen sokkal jobban érdeklik ezek a mérkőzések, és nyilván az sem mellékes, hogy így ezek a találkozók jobban eladhatók, a barátságos meccsekhez képest több és főleg biztosabb bevételt biztosítanak még az alacsonyabb divíziók csapatainak is. (Igen, a „nagyok” itt is többet kapnak – de ők többet is veszítettek azzal, hogy nem vállalhatnak akárhol akármilyen edzőmeccset.) A szabad ellenfélválasztás lehetőségét is elvesztettük a barátságosból NL-meccsekké vált találkozókkal, de őszintén, olyan fontos volt eddig, hogy kit, hogyan választunk?

Az eredményeken végigtekintve pedig egyértelműen látszik, milyen jót tett a csapatoknak, hogy a saját játékerejüknek megfelelő válogatottakkal van feltöltve a csoportjuk. Akik eddig csak kínlódtak a selejtezőkön, mert legfeljebb egy-két jó meccsük lehetett egy sorozatban, azok most kivirultak. Mikor szerezhetett volna ilyen sikerélményt Luxemburg, Andorra vagy Liechtenstein? (Gonosz válasz: amikor a magyarokkal játszottak.) A pozitív választ megadja a tabella: Luxemburg vezeti a csoportját, Andorra két meccsen is pontot szerzett, Liechtenstein is nyert már, Gibraltár kétszer is tudott győzni, Koszovó is csoportelső, és még sorolhatnánk. Egy divízióval feljebb a mi csoportunkban éppen Finnország használta ki az új sorozatot arra, hogy egy kis futballmámort árasszon szét az országban – az ilyen történetektől lesz a Nemzetek Ligája valóban a nemzeteké, hogy egy kis pátoszt is idecsempésszünk. A divíziók szerinti beosztás, amely sokak szemében egyfajta modern kasztrendszernek tűnik, így máris értelmet nyer, hiszen a kicsiknek nem a pofozógépszerep, hanem valódi sikerélmény jut. Ráadásul rendszer átjárható, hiszen fel lehet jutni és ki is lehet esni.

A fő motiváció persze az alsóbb régiók számára az Eb-szereplés kiharcolása, amire a mezőny közel felének szinte csak innen van esélye. A 2016-os Európa-bajnokság bebizonyította, hogy jó döntés volt a 24 csapatos létszám bevezetése, és ebből a 24-ből 23 helyet most is nagyjából ugyanolyan erősségű csapatok fognak elvinni, akik Franciaországban is ott voltak (20-at ugye a hagyományos selejtezőkből, 3-at az A-, B- és C-divíziókból). Lesz viszont mellettük 1, azaz egy darab szerencsés „törpe”, aki debütálhat majd a seregszemlén: jelen állás szerint ez a Grúzia, Luxemburg, Koszovó, Macedónia négyesből kerülhetne ki. Sokan emiatt is fanyalognak, hogy ez rontja majd a torna színvonalát, de ahogy mondtam, ez csak egy csapat lesz a 24-ből (hiszen a többség amúgy is az A-ból és a B-ből érkezik, a C legjobbjai pedig nem fognak kilógni az Eb-ről most sem), ennyit talán megér, hogy mindenkinek jusson a futballeksztázisból.

Kicsit valóban furcsa, hogy egy évet várnia kell mindenkinek arra, hogy kiderüljön, mit is ér a 2018 őszi produkciója (hiszen csak a 2019-ben végigjátszott Eb-selejtezők utáni „feltöltések” alapján derül ki, hogy a csoportelsőkön kívül ki mehet még a 2020. tavaszi play-offra, és hogy ott milyen eredménnyel zár), de a valódi tét megőrzése és a manipulációk elkerülése érdekében ez valóban így a logikus. Olyan gyanú pedig még nem merült fel eddig egyetlen csapattal szemben sem, hogy szándékosan próbálna egy divízióval lejjebb csúszni, hogy a következő selejtezőkön jobb esélyekkel induljon – merthogy az induláskor ez is egy reális veszély volt.

Összességében tehát eddig jól indult a Nemzetek Ligája. A teljes boldogsághoz már csak az hiányzik, hogy a magyar válogatott akár innen, akár a selejtezőkről, de megváltsa a „repülőjegyét” a 2020-as Európa-bajnokság budapesti meccseire...