Bernd Storck, a papírforma

Az MLSZ eddigi kommunikációjából teljesen logikusan következett a csütörtöki döntés.

Alig egy hónapja volt a szövetségrendes éves közgyűlése, ahol Csányi Sándor a világbajnoki selejtezők gyengébb eredményeit három tényezővel magyarázta: a fiatalítással, a feröeri „orkánerejű" széllel és a Svájc elleni „bíró hibákkal".

Vagyis a játékosok, a szakmai stáb, a szövetség vezetése és mindenki, aki még magyar részről érintett, jól tette a dolgát, semmi ok arra, hogy hibákat keressünk és kijavítsuk őket, hiszen mi nem tehetünk semmiről.

Mintha csak egy kifinomult kommunikációs készségű edzőt hallgatnánk, aki meccsről meccsre a magas fűvel, a játékvezető nadrágjával, a balszerencsével, a túl meleg/hideg időjárással és még ki tudja, mi mindennel magyarázza a vereséget.

A fiatalítást még csak-csak megértenénk, főleg akkor, ha akár Feröer, akár Svájc ellen játszott volna futballista, aki nem volt ott az Európa-bajnokságon... de nem volt ilyen. (Az meg elég szomorú lenne, ha éppen a két visszavonult játékos, a kapus Király és a védő Juhász hiányzott volna Feröer ellen...) A többi azonban már csak színtiszta kifogás, az eredményekkel való szembenézés kerülgetése.

Ezekből tehát egyértelműen következett a mostani döntés: ha a kapitány felelősségét eddig nem vették elő, akkor most miért tennék?

Annyit sikerült előrelépni, hogy azMLSZ közleményemár észrevehetően keményebben fogalmaz, mint egy hónapja, nincs benne orkánozás meg bírózás, ami nyilván az Andorra ellen kudarc (...) következménye, de a végeredmény nem változott: Storck marad.

Ne feledjük, arról az elnökségről beszélünk, amely Pintér Attilát egyetlen selejtezőmeccset követően menesztette.

Természetesen Bernd Storck erényei és korábbi sikerei elvitathatatlanok, még akkor is, ha az Eb-szereplés kivívásának igazi kulcsfigurájaDárdai Pálvolt és nem ő, azonban ő is bőven rakott a közösbe, remek érzékkel nyúlva a játékosokhoz.

Egy kezemen meg tudom azonban számolni, hogy Storck immár kétéves kapitánysága alatt hány jó meccse volt az általa irányított válogatottnak. Isteni szerencse, hogy ezek egytől egyig a legfontosabb meccsek voltak: a norvégok elleni két pótselejtező és az Eb csoportmeccsei. Külön szakmai elemzést érdemelne, hogy Storck vajon ennyire éles versenyzőtípus, hogy csak nagy tét alatt tud teljesíteni, esetleg a magyar játékosok olyanok, hogy a korábban nem tapasztalt extra tét hozza ki belőlük a legjobbat (akár Storck közreműködése nélkül is), vagy az egész esetleg csak puszta véletlen. Viszont e sorminta alapján leghamarabb 2019 őszén és/vagy 2020-ban számíthatunk újabb jó meccsekre Storcktól.

A kapitány legnagyobb sikere ugyanis immár mégis az, hogy a posztján tudott maradni azután is, hogy csapatával egy éven belül két olyan kudarcba (...) is belenézett, Feröeren és Andorrában, amelyekből korábban egy is bőven elég volt ahhoz, hogy repüljön az aktuális szakvezető.

Mi jöhet ezután?

Bernd Storck kapitány (és szakmai igazgató) maradt, de hogy nem lesz könnyű dolga, az egészen biztos. Fel kell rá készülnie, hogy sokak szemében múlt péntek óta ő már szakmai hulla: Andorrában kivégezte magát. Milyen tekintélye lesz ezután az edzőkollégák, a szurkolók, és úgy általában mindenki előtt? Képzeljük el a jelenetet, amikor az őszi selejtezők előtt a sajtótájékoztatón azt ecseteli a kapitány, hogyan fogjuk megállítani Ronaldót vagy Shaqirit, mire valaki megkérdezi: „...és Rebést hogyan kellett volna?"

Láttunk már persze hullákat feltámadni, és én lennék a legboldogabb, ha Storck olyan eredményeket (vagy legalább olyan játékot) produkálna a nemzeti együttessel, amellyel újra visszanyeri a közvélemény bizalmát, és ugyanezt visszaszerzi a játékosai számára is. (Vagy a játékosai szerzik vissza maguknak és neki is, kinek hogy tetszik. Csak szerezze vissza valaki!)

A kapitány megkapta a második esélyt, ahogy az MLSZ fogalmazott, vagyis a lehetőséget, hogy kijavítsa a hibáját. A magyar futball érdekében szurkolok neki, hogy éljen vele – amíg még megteheti.