Élet az olimpia után

A Budapesti Olimpiáért Mozgalom már a Budapest 2028 logóval indít a közösségi oldalán, de azért nem árt tényleg elgondolkodni egy kicsit: és mi legyen most?

Először is, az olimpia pályázatban szereplő temérdek fejlesztés nagy részét mindenképpen meg kell valósítani 2024-ig – hiszen a pályázat fő érvei között éppen az szerepelt, hogy elsősorban olyan beruházásokra van szükség az olimpiához, amelyeket amúgy is megtennénk.

Ilyen például aKemény Ferenc Program, amely magába foglal számos, az olimpiai tervekben is szereplő sportlétesítményt, mint például a csepeli atlétikastadiont, BMX-pályát vagy teniszközpontot, vagy éppen a dunai evezős központot. De ugyanígy idetartoznak, sőt a beruházások nagyobbik részét teszik ki azok az infrastrukturális, főleg közlekedési fejlesztések, amelyek szerepeltek az olimpia megvalósíthatósági tanulmányában, de a költségekbenem lettek beleszámolva, mert a tanulmány úgy kalkulált, hogy ezek amúgy is megvalósulnak 2024-re: egy új híd a Dunán, a Csepel-sziget felett, az autópályák meghosszabbítása az országhatárokig, vagy éppen a budapesti repülőtér felújítása és kötött pályás összekötése a belvárossal.

Azt is mondhatjuk akár, hogy a budapesti olimpia nem tűnik el, csak átalakul: az egyetlen nagy, összehangolt megaprojekt helyett különálló kisebb projektre válik szét, és persze a végén nem lesz olimpia sem Budapesten 2024-ben.

Mindez persze csak akkor igaz, ha ezek a fejlesztések valóban megvalósulnak. Mondhatni, a kormány és a főváros a döntésével egy, az olimpiánál is nehezebb feladatot vállalt magára: azt bebizonyítani, hogy ezek a fejlesztések valóban nem csak az olimpia miatt készültek volna el. Ez sokkal nagyobb kihívás: olyan, mint amikor egy sportoló úgy edz nap mint nap, hogy tudja, a nagy versenyen adminisztratív okok miatt úgysem állhat rajthoz. (E gondolat mentén a 2024-es Los Angelesről máris az 1984-es Los Angeles jutna eszembe, de az akkori magyar sportolók persze sokkal fájdalmasabb helyzetben voltak.)

A most következő időszak tehát a hitelesség próbája is lesz: megvalósítani mindazt, amit 2024-re ígértünk. Ez nyilván ahhoz is létszükséglet, ha valaki tényleg komolyan gondolkodik még egy esetleges 2028-as olimpiai kandidáláson. Ha így teszünk, nem járhatunk úgy, mint anno a labdarúgó Európa-bajnoki pályázatokkal: három egymást követő Eb-re jelentkeztünk (2004, 2008, 2012), de a harmadik alkalommal is csak ugyanazokat a maketteket tudtuk mutogatni a stadionokról az UEFA szemlebizottságainak, mint elsőre. És mégis 0 szavazatot kapott a harmadik pályázat...

De ha már szóba került, gondolkodjunk el kicsit komolyan is 2028-on.

Szinte minden azon múlik, milyen döntés születik szeptemberben Limában. Ha Párizs mellett dönt a NOB (ami jelenleg a legvalószínűbb forgatókönyv), akkor nem érdemes tervezgetni: a 2024 után következő két olimpiát jó eséllyel nem Európa rendezi, hanem Észak-Amerika és Ázsia/Ausztrália, vagyis leghamarabb 2036 jöhet szóba, amely még rettenetesen messze van.

Amennyiben viszont Los Angeles kapja 2024-et, akkor száz százalékig biztos, hogy 2028-ban Európa rendez: három egymást követő olimpia sem volt még Európán kívül (ez ugye akkor megtörténne), négy pedig biztosan nem lesz. És mivel az Agenda 2020 alapelveit 2024-ben sem látjuk majd az olimpián, a 2028-ra akár Budapest is eséllyel pályázhat. (Már amennyiben 2028-at nem kapja meg azon melegében Párizs, ahogy aztöbb helyenfelvetődött.)

Persze egy újabb budapesti pályázatnak csak akkor van értelme, ha sikerül levonni a mostani pályázat két legfontosabb belföldi tanulságát. Egyrészt muszáj népszavazással indítani a kandidálást – hogy az ne olyankor kerüljön elő, amikor már éppen a célegyenesre fordulnánk rá. Másrészt az olimpia pártolóinak nem szabad csak az érzelmekre alapozni, hanem a lehető legracionálisabb érveléssel kell azt felépíteni, hogy milyen gazdasági, társadalmi, kulturális előnyökkel járhat a rendezés. Ez most szinte teljesen elmaradt, mert az óriásplakátok és a tv-reklámok csak azt hangsúlyozták, micsoda nagyszerű sportélmény az olimpia, holott olimpiát rendezninem a sportélmény, hanem elsősorban az infrastrukturális beruházásokés az ahhoz kapcsolódó társadalmi haszon miatt érdemes. Lehet, sőt kell is azon vitatkozni, hogy ez megéri-e, éppen ezért olyan fontos, hogy ennek az érvrendszerét megismertessék a közvéleménnyel.

Itt tartunk most – és mindenkinek arra kell koncentrálnia, hogy olimpiával vagy nélküle, de 2024-ben minél előrébb tartsunk.