A FIFA nem enged a 48-ból

Ahogykorábban írtam, várható volt, hogy ez történik – azúj FIFA-elnök„csináljunk valamit, hogy úgy tűnjön, hogy csinálunk is valamit” típusú reformjainak részeként. Most már tehát be kell fejezni az élcelődést, és komolyan megvizsgálni, használ-e ez alétszámemeléslabdarúgásnak.korábban írtam, várható volt, hogy ez történik – azúj FIFA-elnök„csináljunk valamit, hogy úgy tűnjön, hogy csinálunk is valamit” típusú reformjainak részeként. Most már tehát be kell fejezni az élcelődést, és komolyan megvizsgálni, használ-e ez alétszámemeléslabdarúgásnak.

Apénzügyi számításokszerint mindenképpen hasznos a bővítés, ami nem is csoda: több országban tudják majd magasabb áron értékesíteni a televíziós jogdíjakat, mint ahogy a szponzorációs díjak is növekedhetnek amiatt, hogy több ország érdekelt az eseményen. Eddig ez pofonegyszerűnek tűnik – de mégiscsak van abban ellentmondás, ha úgy növeljük egy termék bevételeit, ha közben csökkentjük az értékét.

Merthogy a vb szakmai értéke egyértelműen csökkenni fog, és ez hosszabb távon az elsőre még emelkedő bevételek csökkenéséhez, de legalábbis stagnálásához vezethet.

Plusz tizenhat ország lép pályára (legalább két meccs erejéig) a vb-n, de ellentétben a 24 csapatos Európa-bajnoksággal, itt egyáltalán nem tűnik szakmailag indokoltnak ez a növekedés. Még csaknem hivatalos értesülésekvannak arról, hogy a 16 helyet milyen arányban osztják fel a kontinensek között, de abban biztosak lehetünk, hogy elsősorban nem Európa (és Dél-Amerika), vagyis nem az arra leginkább érdemes földrészek lesznek a bővítés igazi nyertesei.

Jordánia, Üzbegisztán, Omán, Katar, Új-Zéland, Panama, Jamaica, Burkina Faso, Egyiptom, Etiópia, Szenegál, Tunézia – a többi kontinensről ezek az országok jelentenék a bővítést a 2014-es világbajnokság selejtezői alapján. Összességében ők sem szakmailag, sem az általuk kínált piac alapján nem hoznak valós fellendülést; más kérdés persze, ha Kína, India vagy Kanada helyét biztosítja a létszámemelés…

Probléma azonban az is, hogy – az első tervekkel ellentétben – a 16 darab hármas csoportból nem csak az elsők, hanem a második helyezettek is továbbjutnak majd, így az egyenes kiesés szakasz nem 16, hanem 32 csapattal indul. A cél egyértelmű: meg kellett tartani azt, hogy a négy elődöntős csapat 7 mérkőzést játszik a tornán, hiszen ezek rendszerint a legjobb csapatok, a legerősebb piacokkal, ők pedig nem vívhatnak kevesebb meccset a tornán, mint korábban. Ehhez pedig muszáj volt növelni a 48-as lebonyolítás meccseinek számát, így döntöttek a két továbbjutó mellett.

Ezzel két gond is van. Egyrészt a csoportmérkőzések teljesen érdektelenné válhatnak, hiszen az erősebb csapatok egyáltalán nem kell megszakadniuk azért, hogy a hármas csoportból továbbjussanak: a harmadik csapat ugyanis a csoportban azok közül fog kikerülni, akik csak a létszámbővítés miatt jutottak ki. Ugyanezt a problémát a tavalyi Eb-n is láthattuk, ott – mivel a négy legjobb csoportharmadik is továbbjutott – a csoportmeccsek nem igazán jelentettek kihívást a nagyoknak, ami még akkor is igaz, ha az előzetes gyengébbnek vélt kiscsapatok remeklése ezt ellensúlyozni tudta. (Portugália is megengedhette magának a három döntetlent…) Nem csoda, hogy felmerült a 24 csapatos Eb lebonyolításának módosítása úgy, hogy csak az első kettő jutna tovább a csoportból, az így kialakult 12 csapatos mezőny pedig 4 hármas csoportban folytatná, ahonnan az első jutnának az elődöntőbe – ahogyan az az 1982-es vb-n is történt. De itt most nem az Eb lebonyolítását kell optimalizálni…

Márpedig a világbajnokság hármas csoportjaival itt akad még gond: mivel páratlan számú csoportokról van szó, nem lehet egy időben játszani az utolsó csoportmeccseket, hiszen abból csak egy van. Márpedig ha az első kettő jut tovább, akkor ezen az utolsó meccsen könnyen „trükközhetnek” a csapatok, hogy kiejtsék a nem játszó harmadikat. Mindez még akkor is igaz, ha a vélhetően a két erősebb csapat vívná az utolsó meccset – a labdarúgás nimbuszán rengeteget ronthatna ez a jelenség.

(1. példa: a csoport első meccsén A csapat megveri B-t, a második meccsen pedig B ikszel C-vel. A harmadik meccsen a döntetlennel A és C is továbbjut, míg ha A teljes erőbedobással játszana, és legyőzné C-t, akkor B is továbbmehetne, a gólkülönbségtől függően. De A-nak ez nem lesz érdeke, hiszen minek erőltesse meg magát – hogy más összefüggéseket ne is említsünk. Sőt, nézzük a 2. példát: a csoport első meccsén A csapat megveri B-t két góllal, a második meccsen pedig B megveri C-t egy góllal. A harmadik meccsen A-nak még egy egygólos vereség is belefér C ellen, amellyel mindketten továbbmennek. Ha már fentebb az 1982-es vb-t említettem: emlékszik valaki az NSZK–Ausztria meccsre?)

Érteni persze értjük a FIFA céljait, hogy minél több ország részesülhessen a jóból, de nekem úgy tűnik, nem ez a 48 csapatos világbajnokság a legjobb megoldás. Akkor már talán az is hasznosabb lenne, ha a jégkorong-vb-k rendszerét venné át valamilyen formában a FIFA: a 32 csapatos világbajnokság alatt létrehozna egy „Challenge World Cup” vagy más hasonló néven futó eseményt, ahol a vb-re ki nem jutó országok csapatai játszhatnak, a győztesek akár valamilyen esélyt kapva az „igazi” vb-n való részvételre is. Ez persze lényegesen több szervezést, gondolkodást és egyeztetést igényelne, mint a szimpla bővítés – és ezek a csapatok nem feltétlenül mérhetnék össze az erejüket a legjobbakkal –, de talán többet használna a labdarúgásnak. (Megjegyzés a FIFA elnökének, ha olvassa e sorokat: kedves Gianni, természetesen a FIFA Challenge World Cup megvalósítása esetén igényt tartok az engem megillető jogdíjra. Köszönöm.)

A kocka azonban el van vetve – és 48-ast dobtak vele. Annyiból örülhetünk neki, hogy ha minimális mértékben is, de Magyarország esélyei is nőhetnek a vb-kvalifikációra, azt pedig majd meglátjuk, hogy a világ labdarúgásának egésze hogyan jár a módosítással.

Ne legyen igazam!