Eb 2016 – biztonság vs. bevételek

Abban például egészen biztosak lehetünk, hogy ez lesz minden idők legszigorúbban biztosított sporteseménye, ami a közelmúltbeli terrortámadások és -fenyegetések fényében nyilvánvalónak mondható.

Hasonló kicsit a helyzet a 2004-es athéni olimpiához, ahol a 2001-es amerikai támadásokat követően jelentősen növelték az ellenőrzések mennyiségét és minőségét, gyakran már az elviselhetőség (és a józan ész) határát súrolva. Négy évvel később, Pekingre már sokkal hatékonyabb rendszereket építettek ki: létrehozták például a zárt olimpiai kordont, amelybe elég volt egyszer belépni a résztvevőknek, és ehhez átesni a fémdetektoros ellenőrzésen, utána már a különböző olimpiai helyszínek között elszigetelt közlekedési eszközökkel lehetett utazni, vagyis nem kellett minden egyes helyszínen ugyanazt az ellenőrzési procedúrát végigcsinálni – ellentétben Athénnal, ahol még napjában többször is muszáj volt ezt megtenni.

A biztonság persze minden kényelmetlenséget megér, és a franciák kénytelenek is emelni a tétet, akár azzal is, hogy egy mérkőzésre bejutva két ilyen ellenőrző ponton is át kell jutnia a résztvevőknek. Amíg azonban egy olimpia a földrajzi koncentráltság miatt lényegesen egyszerűbben biztosítható (és ezáltal a résztvevőknek is kényelmesebbé tehető), addig a 10 rendező város stadionjaira, edzőpályáira, a 24 csapat szálláshelyére, a szurkolói zónákra és még ki tudja milyen helyszínekre Franciaország-szerte szétszórt Eb lényegesen nehezebb dió.

Nem csoda, hogy az UEFA – szokásával ellentétben – eurómilliókkal szállt be a rendezők biztosítási költségeibe, hogy garantált lehessen a torna nyugodt lebonyolítása.

De tegyük hozzá, hogy az UEFA éppen az a szervezet, amelynek a nagy sportszövetségek közül a legkevésbé fájna, ha esetleg – ne adj' Isten – el kellene halasztani egy mérkőzést, vagy bármely más változás állna be az eredetileg eltervezett programba, biztonsági okok miatt.

A nagy sportesemények közül egyértelműen kiemelkedik a nyári olimpia, a labdarúgó-vb és a labdarúgó Eb, mivel ezek a rendezvények gazdaságilag rendkívül komoly hatással vannak a rendező országra, és szintén komoly hatást fejtenek ki világszerte.

E kiemelt sportesemények közül pedig a FIFA számára a labdarúgó-vb, a NOB számára a nyári olimpia egyértelműen a gazdálkodásuk csúcspontja, alfája és ómegája – bevételeik túlnyomó többsége onnan származik. A FIFA például hiába indított el a saját égisze alatt számtalan tornát az utóbbi évtizedekben (Konföderációs Kupa, klubvilágbajnokság, ifjúsági vb-k, strandfoci stb.), a négyéves gazdasági ciklusának bevételei több mint 90%-ban még mindig a világbajnokságból fakadnak. A NOB is lassan a FIFA útjára lépett az Európai Játékokkal és az ifjúsági olimpiákkal, ugyanabból a célból, hosszú távon minél több lábra helyezni a szervezet gazdálkodását, de természetesen a függőségük így is megmaradt.

Az UEFA-nak viszont nem az Európa-bajnokság a fő terméke, hanem a Bajnokok Ligája – olyan évente megrendezett esemény, amellyel egyetlen más szövetség sem büszkélkedhet. A négyévenkénti Eb mintegy másfél milliárd eurós bevételt jelent az UEFA-nak (2008-ban és 2012-ben ez 1.4 milliárd volt, az idén az 1.9 milliárdot is elérheti) – nagyjából ugyanannyit, mint egyetlen évben, a selejtezőkkel együtt júliustól májusig zajló Bajnokok Ligája (1.5 milliárd 2014-ben és 2015-ben is). Ebből következik, hogy egy négyéves ciklusban az európai szövetség bevételeinek csak kb. egyötödét adja az Eb.

Miért érdekes ez?

Az idei sporthíreket uralja a Zika-vírus és a terrorfenyegetés hatása a riói olimpiára és a franciaországi Eb-re – amíg azonban előbbivel kapcsolatban soha semmilyen hivatalos személynem vetette fel méga lehetőségét sem a halasztásnak vagy bármilyen változásnak, addig az Eb-vel kapcsolatban a különböző vészmegoldások mára szervezők szájából istöbbször elhangzottak. Nem (csak) azért, mert a vírus esetleg kisebb veszélyt jelent, vagy mert a brazilok lazábban kezelik a problémákat, hanem elsősorban azért, mert a NOB egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy bármilyen gazdasági veszély fenyegesse a legfontosabb kincsét, az olimpiát, és elessenek egyetlen cent televíziós jogdíjtól vagy szponzori bevételtől. Az UEFA viszont valóban több lábon áll, és egyáltalán nem rázná meg annyira a gazdálkodását bármilyen kieső bevétel. (Ettől még persze a lehető legjobban minimalizálják a veszteségeket, hiszen nyilván nekik is minden eurócent elvesztése fizikai fájdalmat okoz – a végén még ócska négycsillagos szállodákban kellene rendezniük a következő kongresszust.)

Az UEFA-nak társa ebben a francia kormány, amely a jelenlegi helyzetben szintén a bevételek elé helyezi a biztonságot. Tegyük hozzá, hogy a franciák nem is költöttek kiemelkedően sokat erre az Eb-re: a 4 újonnan épült és 6 kisebb-nagyobb felújításon átesett stadion nem került többe 1.6 milliárd eurónál, ami egyrészt kevesebb, mint az UEFA teljes Eb-bevétele (de persze a bevétel nem abba a zsebbe megy, ahonnan a költségeket fizették), másrészt nagyjából ugyanannyi, mint amennyit a híresen hatékony németek költöttek a 2006-os világbajnokság előtt a létesítményekre, ami az inflációt beleszámítva még akkor is szép teljesítmény, ha a vb-re 12 stadion állt készen. De az igazi érdekesség az, hogy a franciák 1.6 milliárdjának csupán 11%-a volt tisztán közpénz, a többit magántőkéből és főleg az arrafelé nagyon kedvelt PPP-konstrukcióban, a közszféra és a magántőke együttműködésében finanszírozták.

Ennyit a pénzről és a problémákról – most már kezdődjön a játék!

SZABADOS GÁBOR