Infantino fifázhat tovább

Nyilvánvalóan azt várja tőle a nagyvilág, hogy számoljon le a több mint 40(!) évig tartó Havelange–Blatter korszak démonjaival, a látszólag mindent és mindenkit behálózó korrupcióval, és tegye maximálisan átláthatóvá a FIFA működését és döntéshozatalát.

Infantino erre a feladatra több szempontból is alkalmatlannak tűnik.

Ő voltaképpen nem új ember: része az előző rezsimnek, hiszen az UEFA főtitkáraként nemcsak a Sepp Blatterrel együtt alámerült Michel Platininek volt közvetlen munkatársa, hanem magával a FIFA-elnökkel is szoros munkakapcsolatban állt. Ez meghatározhatja a személyes viszonyait is az említettekhez (bár láttuk azt is, hogy Blatter elnökként gátlás nélkülfeláldozta saját korábbi mentorát, Joao Havelange-ot), de még fontosabb, hogy nehezen tud kilépni a rutinná vált magatartásformákból, motivációkból és eszközökből. Hogy az éppen zajló amerikai elnökválasztási kampány gyakran emlegetett kifejezésével éljek: a futballban Infantino is része az ún. establishment-nek, annak az elitnek, amely nem enged kívülről jövő vezetőjelöltet a hatalomba. Nem véletlen, hogy Infantino nem is ígért semmilyen égzengést – sem a választás előtt, sem utána.

Persze nincs abban semmi meglepetés, ha a FIFA tagsága, vagyis a nemzeti szövetségek küldöttei ilyen vezetőt választanak meg, hiszen ugyanők választották meg korábban Blattert ciklusról ciklusra, legutóbb éppen tavaly májusban... Mégis, mi változott volna azóta?!

Olyan jelöltet, aki valóban okozhatott volna nagyobb felfordulást, nem engedtek az elnöki trón közelébe sem.

Ilyennek mondta magát pedig a francia Jérome Champagne, aki korábban főtitkár-helyettesként maga is része volt a rendszernek, de már nagyon régóta Blatter potenciális kihívójaként kommunikált, szabályoskampánykörutat is lebonyolítva2014-ben. Aztán a tavalyi választáson rajthoz állni sem tudott (nem kapott elég ajánlást a nemzeti szövetségektől), az idén pedig összesen 7 szavazatot kapott a 207-ből...

A dallamos nevű Tokyo Sexwale indulását senki nem vette komolyan a mostani választáson, a két arab jelöltet, Szalmán al-Halifa sejket és Ali bin al-Husszein herceget támogató szövetségek pedig nem a FIFA reformját várták, hanem a támogatások nagyobb részének koncentrálását Afrikába és Ázsiába – ez tehát csupán geopolitikai változásokat hozott volna, rendszerbelit nem. (Ők ráadásul többre mentek volna, ha a herceg beáll a sejk mögé, így egyesítve erejüket és támogatottságukat, mert most kétségkívül gyengítették egymást.)

Mit tehet hát Gianni Infantino, hogy valóban aktív, újító elnöknek tűnhessen?

Jöhetnek a kamu intézkedések, a kommunikációs kormányzás.

A programjában is hangsúlyos helyen szerepelt a 40 csapatos világbajnokság, ami színtisztán csak kampányfogásnak mondható – a FIFA-nak az égvilágon semmilyen érdeke nem fűződik ehhez, sem sportszakmai, sem gazdasági szempontból. A vb színvonala egyértelműen csökkenne, a rendezési költségek nőnének, és mindezt nem ellensúlyozná megfelelő bevételnövekedés. (Jordánia, Üzbegisztán, Panama – ők jutottak volna ki többek közt a 2014-es vb-re, ha már azt is 40 csapattal rendezik.) És persze az ötletet Infantino korábbi főnöke,Michel Platini dobta be először, vagyis túl nagy újdonságnak sem számít.

„Történelmi döntést hoztunk a futballért" – közölte Infantino pár napja, amikor a szabályalkotó testület (IFAB) engedélyezte avideobíró korlátozott tesztelését. Mintha Infantinónak ehhez bármi köze lett volna: a folyamat már jóval korábban elindult, amikor még Blatter hatalma teljében volt, és igen, ezt az ötletet meg magaaz öreg Sepp dobta be, vagyis Infantino valóban a két száműzött elnök ideáit használja. (Annyit azért jegyezzünk meg, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem lesz „challenge", vagyis az edzők nem kérhetnek videós felülvizsgálatot, csak a játékvezetők, és például a leshelyzeteket sem nézhetik vissza, hacsak nem születik belőle gól, tizenegyes vagy kiállítás.)

Annyi viszont legalább látszik ezekből, hogy Infantinónak van politikusi vénája – szüksége is lesz rá.

Egyébként meg folytathatja ő is a fifázást.

Nyilvánvalóan azt várja tőle a nagyvilág, hogy számoljon le a több mint 40(!) évig tartó Havelange–Blatter korszak démonjaival, a látszólag mindent és mindenkit behálózó korrupcióval, és tegye maximálisan átláthatóvá a FIFA működését és döntéshozatalát.

Infantino erre a feladatra több szempontból is alkalmatlannak tűnik.

Ő voltaképpen nem új ember: része az előző rezsimnek, hiszen az UEFA főtitkáraként nemcsak a Sepp Blatterrel együtt alámerült Michel Platininek volt közvetlen munkatársa, hanem magával a FIFA-elnökkel is szoros munkakapcsolatban állt. Ez meghatározhatja a személyes viszonyait is az említettekhez (bár láttuk azt is, hogy Blatter elnökként gátlás nélkülfeláldozta saját korábbi mentorát, Joao Havelange-ot), de még fontosabb, hogy nehezen tud kilépni a rutinná vált magatartásformákból, motivációkból és eszközökből. Hogy az éppen zajló amerikai elnökválasztási kampány gyakran emlegetett kifejezésével éljek: a futballban Infantino is része az ún. establishment-nek, annak az elitnek, amely nem enged kívülről jövő vezetőjelöltet a hatalomba. Nem véletlen, hogy Infantino nem is ígért semmilyen égzengést – sem a választás előtt, sem utána.

Persze nincs abban semmi meglepetés, ha a FIFA tagsága, vagyis a nemzeti szövetségek küldöttei ilyen vezetőt választanak meg, hiszen ugyanők választották meg korábban Blattert ciklusról ciklusra, legutóbb éppen tavaly májusban... Mégis, mi változott volna azóta?!

Olyan jelöltet, aki valóban okozhatott volna nagyobb felfordulást, nem engedtek az elnöki trón közelébe sem.

Ilyennek mondta magát pedig a francia Jérome Champagne, aki korábban főtitkár-helyettesként maga is része volt a rendszernek, de már nagyon régóta Blatter potenciális kihívójaként kommunikált, szabályoskampánykörutat is lebonyolítva2014-ben. Aztán a tavalyi választáson rajthoz állni sem tudott (nem kapott elég ajánlást a nemzeti szövetségektől), az idén pedig összesen 7 szavazatot kapott a 207-ből...

A dallamos nevű Tokyo Sexwale indulását senki nem vette komolyan a mostani választáson, a két arab jelöltet, Szalmán al-Halifa sejket és Ali bin al-Husszein herceget támogató szövetségek pedig nem a FIFA reformját várták, hanem a támogatások nagyobb részének koncentrálását Afrikába és Ázsiába – ez tehát csupán geopolitikai változásokat hozott volna, rendszerbelit nem. (Ők ráadásul többre mentek volna, ha a herceg beáll a sejk mögé, így egyesítve erejüket és támogatottságukat, mert most kétségkívül gyengítették egymást.)

Mit tehet hát Gianni Infantino, hogy valóban aktív, újító elnöknek tűnhessen?

Jöhetnek a kamu intézkedések, a kommunikációs kormányzás.

A programjában is hangsúlyos helyen szerepelt a 40 csapatos világbajnokság, ami színtisztán csak kampányfogásnak mondható – a FIFA-nak az égvilágon semmilyen érdeke nem fűződik ehhez, sem sportszakmai, sem gazdasági szempontból. A vb színvonala egyértelműen csökkenne, a rendezési költségek nőnének, és mindezt nem ellensúlyozná megfelelő bevételnövekedés. (Jordánia, Üzbegisztán, Panama – ők jutottak volna ki többek közt a 2014-es vb-re, ha már azt is 40 csapattal rendezik.) És persze az ötletet Infantino korábbi főnöke,Michel Platini dobta be először, vagyis túl nagy újdonságnak sem számít.

„Történelmi döntést hoztunk a futballért" – közölte Infantino pár napja, amikor a szabályalkotó testület (IFAB) engedélyezte avideobíró korlátozott tesztelését. Mintha Infantinónak ehhez bármi köze lett volna: a folyamat már jóval korábban elindult, amikor még Blatter hatalma teljében volt, és igen, ezt az ötletet meg magaaz öreg Sepp dobta be, vagyis Infantino valóban a két száműzött elnök ideáit használja. (Annyit azért jegyezzünk meg, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem lesz „challenge", vagyis az edzők nem kérhetnek videós felülvizsgálatot, csak a játékvezetők, és például a leshelyzeteket sem nézhetik vissza, hacsak nem születik belőle gól, tizenegyes vagy kiállítás.)

Annyi viszont legalább látszik ezekből, hogy Infantinónak van politikusi vénája – szüksége is lesz rá.

Egyébként meg folytathatja ő is a fifázást.