10000, 10001: Tottenham-Arsenal 2-1

Vágólapra másolva!
2011.10.05. 11:10
Jócskán megkésve bár, de esik azért itt is pár szó újabb diadalmas North London Derby-nkről, amelyen a klub történetének tízezredik góljával...

Jócskán megkésve bár, de esik azért itt is pár szó újabb diadalmas North London Derby-nkről, amelyen a klub történetének tízezredik góljával szereztük meg a vezetést. Az utóbbi pár év Arse elleni összecsapásait tekintve elmondható, hogy már-már tendencia, a rangadók mi szánk íze szerint való alakulása. A két csapat legutóbbi négy bajnoki összecsapásán egy döntetlen mellett három Tottenham-siker született. (Becsúszott a bajnokik mellé egy hosszabbítás után rossz irányba eldőlő ligakupás döntetlen is, de ott olyan mértékben szarta le Harry a meccset, hogy annál messzebb csak egy focigyűlölő hasmenéses elefánt mehetett volna. Wenger pedig abban az évben eldöntötte, hogy a Ligakupával vet véget a hat éve tartó kupátlanságnak.) Vasárnap nem játszottunk kifejezetten jól, inkább az egyéni zsenialitásnak köszönhettük a győzelmet mint az olajozott csapatmunkának - de amikor vészesen megkérdőjelezhető felállásban is féltucat ziccert tudunk kialakítani egy Arse-elleni derby-n akkor ne nagyon panaszkodjunk. Csak egy kicsit.Jócskán megkésve bár, de esik azért itt is pár szó újabb diadalmas North London Derby-nkről, amelyen a klub történetének tízezredik góljával szereztük meg a vezetést. Az utóbbi pár év Arse elleni összecsapásait tekintve elmondható, hogy már-már tendencia, a rangadók mi szánk íze szerint való alakulása. A két csapat legutóbbi négy bajnoki összecsapásán egy döntetlen mellett három Tottenham-siker született. (Becsúszott a bajnokik mellé egy hosszabbítás után rossz irányba eldőlő ligakupás döntetlen is, de ott olyan mértékben szarta le Harry a meccset, hogy annál messzebb csak egy focigyűlölő hasmenéses elefánt mehetett volna. Wenger pedig abban az évben eldöntötte, hogy a Ligakupával vet véget a hat éve tartó kupátlanságnak.) Vasárnap nem játszottunk kifejezetten jól, inkább az egyéni zsenialitásnak köszönhettük a győzelmet mint az olajozott csapatmunkának - de amikor vészesen megkérdőjelezhető felállásban is féltucat ziccert tudunk kialakítani egy Arse-elleni derby-n akkor ne nagyon panaszkodjunk. Csak egy kicsit.

Hogy le is tudjuk mindjárt az elején - van der Vaart nem jobbszélső. Zseniális játékos, éppen annyira kihagyhatatlan mint Modric, ma a gólja mellett újra adott két gólpasszt is - csak Scottie Parker nem az a tipikus gólvágó, Adebayor pedig... no, arról fogalmam sincs ő hogyan tudta a már elfekvő polák kezére gurítani a labdát. No, de ami ebből a lényeg: Rafának a kezdőben a helye. (Erről a kérdésről egyébként még ehéten jön egy mesteri poszt king_aranarth tollából, szóval ennél jobban nem is megyek bele.)

Finnyás kedvűek még esetleg elégedetlenkedhetnek azzal, hogy Kaboult hányszor forgatta körbe van Persie - de szerintem megbocsáthatjuk (francia-)marokkói Atlaszunknak, hogy a földön kevésbé érzi otthon magát, hiszen a levegőben egyszerűen korlátlan volt az uralma. Komolyan, nem is emlékszem fejesre más játékostól egész meccsen.

A további kritikák inkább Redknapp felé irányulnak és a borzasztóan szellős középpályánkat érintik. Pozitívum, hogy a nyilvánvalóan szükséges Sandro->be cserét jól oldotta meg - én ugyan Defoe helyett küldtem volna be a brazilt, de van der Vaart jól reagálta le a dolgot. (Értetlenkedett ugyan egy kicsit, de kezet fogott Harry-vel, meg ment a pacsi a hajbetyárnak is.)

De már így is többet panaszkodtam mint ildomos! Kezdjük a virágcsokrok átadását!

Friedel - hiba nélkül hozta le a meccset, bár alig volt dolga. Vagy kettő kósza beadást kellett lehúznia a kilencven perc alatt. A gólnál és Gervinho helyzeténél kiszogáltatott helyzetben volt.

Walker - Man of The Match I. Védekezés makulátlan - Ramsey góljáról nem ő tehetett, az inkább vdV sara volt. Csodálatos gólt szerzett, és még a gólöröme is szimpatikus volt. Gyors gyerek. England's No.2.

Kaboul - a levegőben verhetetlen volt vasárnap. A kapott gólban ő sem volt benne, de ha Gervinho kicsit kevésbé fogalmatlan, akkor most lenne miért bánkódnia.

King - csak a közhely-szintre emelkedett igazságokat tudnám ismételni vele kapcsolatban. Óriás. 2-1-nél a középpályán ütközött le egy Arse-támadót és osztotta a labdát a jobboldalon Defoe-nak, majd folytatta a rohanást az ellen tizenhatosáig. Annyi kellett volna egy legendás kapitányi gól megszületéséhez, hogy Defoe egy közepesen nehéz beadást megoldjon, de ehelyett elesett egy fűszálban, és King-gól helyett jött egy Arse-kontra...

Assou-Ekotto - volt egy pár hajmeresztő felszabadítási kísérlete, és az első félidőben Walcott kétszer is lövőhelyzetbe került az oldalán. Viszont most egyik bizonytlanságáért sem fizetett meg a csapat, és ahogy telt az idő egyre inkább régi önmagát idézte. Második gólunk előtt ő indította Sandro-t egy bedobással.

van der Vaart - zseniális gól, egy elrontott ziccer, két zseniális kvázi-gólpassz - ezt is várjuk tőle. Sajnos már azt is meg kellett szoknunk, hogy ha védekezésre fogják, akkor hoz legalább egy felesleges sárgás elkésett becsúszást, meg nagyobb területeket hagy őrizetlenül mint a NATO Afganisztánban. (Egyébként Walker gólöröménél csak Rafáé tetszett jobban!)

Parker - Man of the Match II. Borzasztó sok dolga volt Sandro beállása előtt, csoda hogy helyt tudott állni. Emberfeletti mennyit melózott a meccsen - a végére eléggé összekócolódott a korhű II. világháborús angol vadászpilóta-frizurája. Rengeteg labdát szerzett, az egyik ilyen után kapta vissza vdV-től a passzt a zicceréhez (de szép is lett volna, ha bemegy).

Modric - kevésbé volt meghatározó mint az elvárjuk tőle. Nem igazán lehet kiemelni tőle túl sok klasszis megmozdulást. Bár a Walker góljához vezető eseményekből ő is kivette a részét.

Bale - egyre inkább formába lendül. Nemcsak a megállíthatatlan megindulásokból mutatott párat, de veszélyes távoli lövésből is durrantott kettőt.

Defoe - volt egy veszélyes lövése a második félidőben (bár Adebayor teljesen üresen volt mellette-előtte...), de nem tudott gyakran heyzetbe kerülni. King már említett előrefutásánál elcsúszott a labdával amiért erősebben vertem a fejem a falba mint az Arse egyelítésénél. No ez a bekezdés most úgy hangzott mintha erősen pikkelnék a srácra, pedig nem is...

Adebayor - neki is relatíve gyengébben ment. Viszont így is belefért egy csodás gólpassz van der Vaart-nak. A holland aztán visszaadta a kölcsönt az Arse-gólját követő egyik első támadásunknál, Ade viszont nem élt a lehetőséggel, hogy Jimmy Robertson nyomdokaiba lépjen. Viszont szerintem az sanszos, hogy ő lett az első játékos aki a Spurs és az Arse színeiben egyaránt gólpasszt adott egy derby-n.

Cserék:

Sandro - hatalmas szükség volt rá! Már a kezdő sípszótól kezdve. Nagy luxus/butaság a padon jegelni a brazilt. Parker mellett a helye. Ahogy bejött egyből láthatóvá vált a középpályánk. Nem mellesleg vaskos részt vállalt a második gólunkban.

Corluka - nagyrészt azért jött be, hogy Parker megkaphassa a jól megérdemelt "standing ovation"-t. A hosszabbításban azért még kétszer dolga akadt hátul, hogy szögletre mentsen.

Livermore - nem tett sokat hozzá a játékunkhoz, de hibára sem emlékszem tőle - ez összefüggésben lehet azzal, hogy a 84. percen állt be.

A Match of The Day összefoglalóját itt tölthetitek le, ha nem jön be Lee Dixon, akkor itt egy másik videót is megkaparinthattok.


Az Arse-család:

Essen pár szó az ellenfélről is, illetve kíséretükről. A pályán számomra kellemetlen meglepetést okoztak - nagyrészt egyenrangúak voltak a mezőnyben, bár a kapunkra a Gervinho-homály kivételével teljesen veszélytelenek voltak. A Coquelin srácban van fantázia, Gibbs is jómunkásember és szegény Sagna sem muzsikált rosszul a sérüléséig (itt megjegyzem, hogy Assou-Ekotto-nak nincs felelőssége a balesetben - együtt mentek fel fejelni, nagy svunggal érkeztek mindketten, a mi fiunk ért oda előbb, elfejelte amit el kellett, Sagna pedig rosszul ért talajt). Song még viszonylag jó teljesítményt nyújtott a mezőnyben. Szczesny-nek egyszer kellett volna úgy védenie, hogy nem belerúgják a labdát, szóval a "bravúrjai" nálam nem ülnek, Walker góljáért viszont neki is jár az őszinte köszönet. Akik kifejezetten gyengék voltak: Ramsey - a gólja ellenére nettó emberhátrány volt, Mertesacker - hihetetlen, hogy az álomkóros brémai hetven válogatottság fölött jár a Nationalelf-ben, Arteta - súlytalan, színtelen, hogy szagtalan-e arról Parkert kellene kérdezni, mert mindig a nyakán lógott, Jenkinson - abszolút nem PL-szint, de erről nem ő tehet, Arshavin - szintén nem PL-szint, de erről csak ő tehet, Gervinho - hatalmas hiba ziccerben, egyébként egy jó passza volt az érthetetlen módon lecserélt Walcott irányába.

Akik viszont igazán szégyent hoztak a szomszéd klubra nem a pályán keresendők. Én kifejezetten toleráns vagyok a nézőtéri énekeket illetően - a profanitás a foci velejárója, nevezzük néven a dolgokat: a "cheating cunt" az "cheating cunt!" Viszont amit Adebayor kapott - a togói csapatbuszt ért, halállal végződő gerillatámadásról hallatszott ének a vendégszerktorból - annak tényleg semmi helye nemcsak a civilizált társadalomban, de a stadionokban sem. Hasonlóképpen, a tottenham-i, rengeteg szenvedést hozó lázongások mondókába-foglalása is kóros kórus-bunkóságra utal. Ha már a pályán nem kötőzhette be oda-vissza vdV, azért Jack Wilshere is hozzátette a magáét a tirpákság szellemének Arse-szal való asszociálásához, amikor a twitter-en twat-tolta, hogy Rafát ki kellett volna állítani, mert a szurkolókhoz szaladt a gólja után. Gratulálok. Gondolom erre a logikára valamelyik előzetesben töltött éjszaka alatt talált rá. Maradj annál amihez értesz Jackie fiú, és szólogass be inkább fiatal lányoknak, akik legnagyobb csalódásodra nem bizonyulnak kurvának.

No, még mielőtt jobban beleélném magam a sárdobálásba be is fejezem. Legközelebb king_aranarth posztját olvashatjátok. Aztán pedig újra akcióba lendülnek a srácok Newcastle-upon-Tyne városában. Melegítsünk előre egy kis énekléssel: a Guantanamera dallamára - "You're just a small town in Scotland! You're just a small town in Scotland! Small town in Scooootland, you're just a small town in Scoooootland!"

COYS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik