Bombázó a láthatáron: a motoros-világbajnok már nem egyedül ünnepel – képek

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.02.17. 15:28
Az Hola! Spanyol bulvárlap lesifotója és a napokban megjelent cikke szerint a hétszeres világbajnok Marc Márqueznek volt kivel ünnepelnie Valentin-napon, ahogy mai születésnapján is.

Barcelonában egy romantikus vacsora után kapták lencsevégre a két fiatalt. A szerencsés hölgyet Lucía Riverának hívják, 20 éves és modellként építi a karrierjét.

Édesanyja, Blanca Romero szintén modell volt, de emellett színésznőként és énekesnőként is ismert. Lucía örökbefogadó apja Cayetano Rivera torreádor. A lány Párizsban és Madridban folytat kétlaki életet, és a hírek szerint Barcelona mellett ismerkedett meg a spanyol bajnokkal, akivel hónapokig sikerült titokban tartani a kapcsolatukat.



Még egyikük sem erősítette meg, hogy együtt vannak, de beszédes lehet, hogy Márquez csapatának egyik fő szponzora már követi a lányt az Instagramon.

A ma 26 éves Márquez 2008-ban debütált a világbajnoki sorozatban, azóta csak egy barátnőről nyilatkozott, de őt se mutatta meg soha. Persze akkor még nagyon fiatal volt, nem akarta, hogy bármi is elvonja a figyelmét a versenyzésről, így a lány csak néha nézte őt meg élőben versenyzés közben, akkor is a lelátóról a barátai társaságában. A depóban maximum csak a nap végén jelent meg.

Kíváncsian várjuk, hogy valóban komoly kapcsolatról van-e szó, és ha igen, láthatjuk-e majd a barna szépséget Márquez oldalán valamelyik futamon, vagy Marc ragaszkodik majd korábbi elveihez, hogy a barátnő helye nem a depóban van.

5,283 Likes, 155 Comments - LUCIA (@luciariveraromero) on Instagram: ""


Hoy en Paris me han puesto flúor y me han llenado de cadenas . Si señor, sencillita ella.

4,230 Likes, 84 Comments - LUCIA (@luciariveraromero) on Instagram: "Hoy en Paris me han puesto flúor y me han llenado de cadenas . Si señor, sencillita ella."

Necesito verano otra vez, quiero que vuelva el blanco nuclear ¿Estáis conmigo?

4,481 Likes, 56 Comments - LUCIA (@luciariveraromero) on Instagram: "Necesito verano otra vez, quiero que vuelva el blanco nuclear ¿Estáis conmigo?"

Lazy thursday

2,724 Likes, 59 Comments - LUCIA (@luciariveraromero) on Instagram: "Lazy thursday "

@pullandbear

2,275 Likes, 27 Comments - LUCIA (@luciariveraromero) on Instagram: " @pullandbear"


Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

„Nem magától értetődő, hogy így alakulnak a futamaim” – Marc Márquez a Magyar Nagydíj után

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 17:49

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28
Ezek is érdekelhetik