Man. United: elfogyott az r betű, még várni kell Di María mezére

Vágólapra másolva!
2014.08.26. 13:16
null
A játékos már megérkezett, a mezre még várni kell (Fotó: Twitter)
A Manchester United-drukkerek már olyannyira Ángel Di María-lázban égnek, hogy még a hivatalos bejelentés előtt szerették volna mezükre nyomtattatni az új szerzemény nevét. Nem jártak sikerrel, mert nemes egyszerűséggel elfogyott az r betű.

 

Az argentin válogatott játékos hétfőn megérkezett Manchesterbe, hogy átessen az átigazoláshoz elengedhetetlen orvosi vizsgálatokon. A klub még nem erősítette meg az átigazolás tényét, de szinte biztos, hogy a középpályás a „vörös ördögöknél” köt ki.

Ezért még aznap több szimpatizáns is ellátogatott a klub hivatalos szurkolói boltjába, hogy a mezére nyomtattassa az új argentin szerzemény nevét. „Akciójuk” nem járt sikerrel, ugyanis a Manchester United Megastore kifogyott az r betűből. Az MU-szurkolóknak tehát még kicsit várniuk kell, míg Di María nevével ellátott mezhez juthatnak.

Az átigazolással kapcsolatban különböző források más-más összeget tüntetnek fel Di María esetében, de egyre inkább úgy tűnik, hogy klub- és liga-rekordért (60 millió font körüli összegért) érkezhet a Manchester Unitedhez. Azt is tudni vélik, hogy a szélső a 7-es számú mezt örökli meg olyan klasszisok, mint Eric Cantona, David Beckham és Cristiano Ronaldo után.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16
Ezek is érdekelhetik