Vécécsészét dobtak egy brazil szurkolóra, szörnyethalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.04. 10:33
null
A rendőrségi helyszínelés (forrás: sky.com)
Brazíliában újabb áldozatot követelt a szurkolói erőszak. Recifében csúnya gyilkossági ügy lett a vége a stadionban történt rendbontásnak.

Egy férfi meghalt péntek éjszaka a másodosztályú Santa Cruz–Paraná meccs után az Arruda Stadion környékén. A rendőrség azt közölte, hogy a stadionon belül a huligánok felszedtek három vécécsészét, és a stadionból dobálták ki a nehéz porcelánt az utcán kiabáló rivális táborra.

Az egyik szurkoló, a 26 éves Ricardo Gomes da Silva azonnal meghalt, amikor eltalálta őt a vécécsésze. Másik három súlyosan megsérült.

A tetteseket eddig még nem sikerült elfogni, de az illetékes szerint hiába a sajtó kárörvendése, a nyomozás jól halad.

„Vissza kellett vinnünk a vécédarabokat a stadionba, és kikérdezzük az embereket. Az állam teszi a dolgát. A stadion biztonságáért a szervező a felelős. Az államnak pedig az a dolga, hogy elkapja a tetteseket, és mindenkit felelősségre vonjon, aki nem végezte rendesen a dolgát.”

Kiderült, hogy az áldozat a recifei Sport Club szurkolója, csak azért ment ki, hogy ezen a meccsen a Paranának drukkoljon…

A Brazil Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a „súlyos incidens” után bezáratják a stadiont, és kivizsgálják az ügyet.

Alig hat hét van hátra a brazíliai világbajnokságig, és egyértelmű, hogy az ilyen esetek nem tesznek jót az amúgy is tiltakozásoktól kísért eseménynek. Recifében új stadion készült a vb-re, a Pernambuco Arena. Ezt még nem adták át, de a szurkolói erőszak aggasztja a szervezőket.


Halálos áldozatot követelt a rendbontás (forrás: uol.com)
Halálos áldozatot követelt a rendbontás (forrás: uol.com)

 

Legfrissebb hírek

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

A kapitány szerint a brazilok 2026-ban biztosan döntősök lesznek a vb-n

Minden más foci
2024.09.10. 12:20

Győzelem a brazilok ellen, az Egyesült Államok nyerte meg az olimpiai női futballtornát

Párizs 2024
2024.08.10. 19:19

A spanyolok nagyon megverték Szlovéniát, karnyújtásnyira az olimpiai részvételük

Kézilabda
2024.03.15. 20:05

Brazília: Nincs semmi bajom Neymarral – Dorival Júnior

Minden más foci
2024.01.14. 10:06

Brazília: Diniz helyett Dorival a szövetségi kapitány

Minden más foci
2024.01.10. 20:51

Brazília: Neymar körül most is áll a bál

Minden más foci
2024.01.10. 13:34

Hangyácska, Öreg Farkas, legenda – elhunyt Mário Zagallo

Minden más foci
2024.01.06. 12:55
Ezek is érdekelhetik