Két Man. United-sztár fia is a rivális City akadémiáján focizik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.16. 12:56
null
Phil Neville és RVP gyermeke is a kékeket választotta (Fotó: Action Images)
A Manchester Evening News érdekes történettel állt elő: tudomásuk szerint a Manchester United csatára, Robin van Persie és a klub jelenlegi edzője (valamint korábbi saját nevelésű játékosa), Phil Neville is a városi rivális Manchester City akadémiájára járatja fiát futballozni.

A hétéves Shaqueel van Persie és a tizenegy esztendős Harvey Neville is a kékek utánpótlásában pallérozódik, ahelyett, hogy apjuk lábnyomait követnék a „vörös ördögöknél”.

A sztorit közlő manchesteri lap nem tudja a döntés pontos okát, sejtésük azért van. A pénzügyi fair play bevezetésének hatására a közelmúltban rengeteg pénzt és szakmai energiát fektettek az utánpótlásba a Citynél, hogy ne csak vásároljanak, hanem neveljenek is sztárokat. Számos új pályát és edzőközpontot is építettek, többek között ez lehetett vonzó a Van Persie és a Neville családnak is.

A hírek szerint mindkét srác tehetséges, a holland csatár fiát állítólag az apa korábbi klubja, az Arsenal is csábította.

„Őszintén mondom, ígéretes tehetség. Sokszor magamat látom benne, szerencsére kiváló edzők segítik fejlődését. Néhány alkalommal az Arsenal is hívta játszani, de jól érzi magát ott, ahol van. Ez fontos neki, akárcsak nekem” – nyilatkozta RVP a fiában rejlő tehetségről.

Videó: Shaqueel és Robin van Persie futballoznak

A Manchester United részéről – a MEN megkeresésére – nem kommentálták a hírt, a lap pedig azt felejtette el megemlíteni, hogy két korábbi MU-játékos, Darren Fletcher és Andy Cole gyermeke is a Manchester City akadémiáján edz, a korábbi legendás 7-es, David Beckham fiai pedig az Arsenalnál.

Legfrissebb hírek

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
22 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik