Holtby képet küldött a „kis Holtbyról”, megbánta

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 20:03
null
Holtby nem gondolkodott, csak küldött (Fotó: Reuters)
Lewis Holtby, a Fulhamben kölcsönben szereplő német támadó egészen egyedi módját választotta az udvarlásnak, egy légiutaskísérőnek a legféltettebb testrészéről küldött egy pár fotót. Meglepetés nincs, a happy end elmaradt.

Hogy pontosan mire is gondolt a „send" gomb megnyomása előtt Lewis, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy remek témát szolgáltatott ezzel a kis akcióval a sportsajtónak.

A sztori egy repülőről indult, ahol a Tottenham kölcsönadott támadója meglátta élete sokadik szerelmét.

Lewis nem is várt sokat, a megismerkedés után megbombázta a bombázót egy-két sms-sel, majd küldött egy apró (szóval értik) ajándékot is, azaz egy képet a „kis Holtbyról".

„Borzasztóan sajnálom, sosem hibáztam még ekkorát. Nem tudok egyszerűen a tükörbe nézni" – mondta a The Sunnak a bűnbánó támadó, aki egyik barátja szerint az eset után mély depresszióba zuhant.

A barátnő csalódott, megértjük (Fotó: dailymail.co.uk)
A barátnő csalódott, megértjük (Fotó: dailymail.co.uk)

Az egészet a legrosszabbul egyébként Lewis kedvese, a természetesen modellként dolgozó dán szépség, Ann Charlotte viselte, aki még mindig vívódik, hogy megbocsásson-e szerelmének.

A német depressziós, a barátnője ideges, a stewardess pedig vélhetően a világ legboldogabb embere. Szerzett egy képet egy sztár legkevésbé ismert testrészéről, keresett egy kis pénzt, és még a médiában is szerepelhet egy pár hétig.

Lehet, hogy a mez és Holtby is repül a közeljövőben (Fotó: dailymail.co.uk)
Lehet, hogy a mez és Holtby is repül a közeljövőben (Fotó: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

„Kékebb az ég, magasabbak a hegyek” – Eötvös Loránd fotógyűjteménye

Képes Sport
2025.09.03. 17:21

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
2025.08.24. 19:31

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
2025.05.10. 20:40

PL: az Arsenal a kiesés szélére sodorta az Ipswichet, még nem bajnok a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.04.20. 16:58
Ezek is érdekelhetik