Alex Ferguson is ott volt az Oscar-gálán

Vágólapra másolva!
2014.03.03. 12:00
null
Alex Ferguson nyugdíjas, ráér társadalmi eseményekre járni (forrás: Daily Mail)
Alex Ferguson is részt vett a hajnali Oscar-díj-ünnepségen Los Angelesben. Ha már ott volt, mondott néhány érdekességet az őt faggatóknak.

A díjátadó előtt a brit konzul meghívására részt vett a 26 brit Oscar-jelölt tiszteletére adott fogadáson. A konzul nappalijában most először beszélt a Manchester United gyenge idényéről.

„Minden rendben lesz velük. Korai még nyilatkozni, rengeteg változás történt az utóbbi időkben. Davidnek időre van szüksége. Én 27 évig voltam ott, szóval egy új menedzsernek időre van szüksége. De jók lesznek.”

Sir Alex, akinek kedvenc filmje a Keresztapa, azt nyilatkozta, hogy azért érkezett Hollywoodba az Oscar-díj-gálára, mert ráér, hiszen nyugdíjas. Azt is elmondta még a díjátadó előtt, hogy személyesen a 12 év rabszolgaság a kedvence, de szívesen vette volna, ha Tom Hanksnek is lett volna jelölése a Phillips kapitányban nyújtott alakítása miatt. Végül kiderült, hogy Ferguson jól drukkolt, a 12 év rabszolgaság elvitte a legjobb filmért járó Oscart.

„Jó helyen ültem, láttam a legtöbb sztárt, de egyikkel sem beszéltem. Hogy kerültem ide? Beszéltem az ügyvédemmel, aki azt mondta, hogy néha el kel mennem az Oscarra. Úgyhogy megragadtam a lehetőséget.”

 

Legfrissebb hírek

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
15 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32
Ezek is érdekelhetik