Ki volt a téli olimpia 7. napjának legjobb csaja? - képek, szavazás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.14. 22:28
Újabb napon vagyunk túl Szocsiban, újabb három szépséggel folytatódik a nap legszebb lánya sorozatunk. A döntés – szokás szerint – az Önök kezében, mi pedig mutatunk néhány extra képet a 6. versenynap győzteséről cikkünk végén!

Mai hármasunk két csinos versenyzője is a pénteki síakrobatika-versenyekről érkezett. A hazai színeket képviselő, tinédzser korú Alekszandra Orlova a selejtezőben búcsúzott, az ausztrál Lydia Lassila pedig négy évvel ezelőtti aranyérme után az idén a dobogó harmadik fokán végzett. A fehérorosz Darja Domracseva pedig sílövészetben szerezte meg második aranyérmét, teljesítménye mellett az ünneplése is emlékezetesre sikeredett. Alekszandra Orlova a selejtezőben búcsúzott, az ausztrál Lydia Lassila pedig négy évvel ezelőtti aranyérme után az idén a dobogó harmadik fokán végzett. A fehérorosz Darja Domracseva pedig sílövészetben szerezte meg második aranyérmét, teljesítménye mellett az ünneplése is emlékezetesre sikeredett.

Darja Domracseva, sílövészet, Fehéroroszország (Fotó: Action Images)
Darja Domracseva, sílövészet, Fehéroroszország (Fotó: Action Images)
Darja Domracseva, sílövészet, Fehéroroszország (Fotó: Action Images)

Alekszandra Orlova, síakrobatika, Oroszország (Fotó: Action Images)
Alekszandra Orlova, síakrobatika, Oroszország (Fotó: Action Images)

Alekszandra Orlova, síakrobatika, Oroszország (Fotó: Action Images)
Alekszandra Orlova, síakrobatika, Oroszország (Fotó: Action Images)

Lydia Lassila,  síakrobatika, Ausztrália (Fotó: Action Images - 2010. Vancouver)
Lydia Lassila, síakrobatika, Ausztrália (Fotó: Action Images - 2010. Vancouver)

Lydia Lassila, síakrobatika, Ausztrália (Fotó: Action Images - 2014. Szocsi)
Lydia Lassila, síakrobatika, Ausztrália (Fotó: Action Images - 2014. Szocsi)


SZAVAZÁS

Ön szerint ki volt a hetedik nap szépe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 6. versenynapon olvasóink magabiztos többséggel a kanadai curlinges szépséget, Kaitlyn Lawest választották meg a legszebbnek. Ezúton is tolmácsolnák köszönetét.

A 25 éves Lawes nevére először 2008-ban kaphatták fel a curling rajongói, amikor sorozatban kétszer hazája juniorbajnoka lett. Jelenleg a winnipegi University of Manitoba hallgatója, élete legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy szerepel a szocsi játékokon.

Négyévesen kezdett sportolni, szülei hatására szeretett bele a curlingbe. Kedvenc hobbija az utazás, mottója pedig: „Adj bele mindent.” Bár a modellkedés távol áll tőle, egy 2012-es curlingnaptár kedvéért kipróbálta magát a kamerák előtt. Íme, az eredmény és néhány cuki kép a jégről.

Kaitlyn Lawes - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Kaitlyn Lawes - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Az orosz és fehérorosz biatlonosok nem indulhatnak a téli olimpián

Téli sportok
2025.08.31. 10:38

Olvasóink Lamine Yamalnak adnák az Aranylabdát

Minden más foci
2025.08.25. 14:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Jogos volt a DVSC tizenegyese a Kazincbarcika ellen? Nézze meg, és szavazzon!

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 08:55
Ezek is érdekelhetik