Michel Bastos már első római „fellépésén” a Laziót gyalázta

„Mosolyogj, Michel, mintha tudnád, mi van a sálra írva” (Forrás: 101greatgoals)
Kedd este a Roma legyőzte és kiütötte az Olasz Kupából a nagy rivális Juventus együttesét, de nem minden „farkasnak” végződött vidáman a továbbjutás éjszakája. A friss szerzemény, a Juve elleni kupacsata felvezetéseként bemutatott Michel Bastos a kezdő sípszó előtt egy szurkolók által kezébe adott sállal üdvözölte a drukkereket. A gond csupán annyi volt, hogy a sálra az volt írva: „Lazio merda”, azaz a „szar Lazio”.
A sálas balesetért a klub és a játékos is azonnal bocsánatot kért, természetesen egyetlen klub szurkolóinak lelkébe sem szerettek volna belegázolni. „Bastos egy szurkolótól kapott sálat emelt a magasba, anélkül, hogy tudta volna, mi is van ráírva. Michel és a klub is elnézést kér a történtekért” – áll a Roma hivatalos közleményében.
A 30 éves, tízszeres brazil válogatott szélső Radja Nainggolan után a Roma második januári igazolása, az arab emírségekbeli el-Ain együttesétől érkezett fél évre kölcsönbe, megvásárlási opcióval. Pályafutása során a Lyon és a Schalke együtteseit is megjárta, de korábban dolgozott Rudi Garcia mellett is, hiszen 2006 és 2009 között a Lille csapatát erősítette.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik