Ettől még Mata is meggondolta magát - a Mémchester United „tündöklése”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.23. 15:59
null
Halló, Mata? Mi az, hogy meggondoltad magad? (Fotó: 101greatgoals.com)
A Manchester United játékosai mindössze egyszer találtak be a szétlövés során a Sunderland elleni angol Ligakupa-elődöntő visszavágója végén, így az MU nem jutott be a fináléba. Nem lehettek túl vidámak a „vörös ördögök” az újabb vereség után, ráadásul a drukkerek sem sokat segítettek a rossz széria feldolgozásában.

A manchesteriek veresége után jött a szokásos „Twitter-vihar" is, amelyben a szurkolók szokásukhoz híven tényleg mindent bevetettek.

Mata meggondolta magát... (Fotó: 101greatgoals.com)
Mata meggondolta magát... (Fotó: 101greatgoals.com)

Az első számú célpont természetesen Juan Mata volt, aki egyesek szerint azonnal nyomott egy satuféket, amint értesült a „vörös ördögök" újabb blamájáról, és rájött, inkább mégsem hagyná ott a Chelsea előmelegített kispadját.

Matához is eljutott az MU vereségének híre:

Az MU vereségének az újságírók sem örülhettek (Fotó: 101greatgoals.com)
Az MU vereségének az újságírók sem örülhettek (Fotó: 101greatgoals.com)

Erre a vereségre ráadásul az újságok sem számítottak, így például az egyik angol lapnál a teljes címlapot át kellett tervezni. A szerkesztők vélhetően még egyetlen MU-meccset sem láttak idén...

A britek még egy cikket is előástak, amelyben Moyes ad tanácsokat a tizenegyespárbajhoz (Fotó: 101greatgoals.com)
A britek még egy cikket is előástak, amelyben Moyes ad tanácsokat a tizenegyespárbajhoz (Fotó: 101greatgoals.com)

És ha már az újságoknál tartunk, előkerült egy 2010-es cikk is, amelyben a skót menedzser magyarázza hosszú hasábokon, hogyan is kell megnyerni egy szétlövést (akit érdekel, angolul elolvashatja a teljes cikket ide kattintva). Lehet, hogy Moyes elméletben a Premier League-et és a BL-t is meg tudná nyerni?

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
21 órája

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56
Ezek is érdekelhetik