Sir Alex Ferguson könyve hemzseg a hibáktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.18. 18:24
null
Ferguson könyve remekül fogy, de nem tökélestes (Fotó: Reuters)
A Manchester United korábbi menedzserének, Sir Alex Fergusonnak a könyve továbbra is rengeteg botrányt generál. A futballkedvelők körében már szinte kötelező olvasmánynak számító műről most kiderült, hogy legalább 45 tárgyi tévedés szerepel benne.

A „hibabejelentésekre" reagálva a könyvet kiadó Hodder and Stoughton cég ügyvezetője, Jamie Hodder-Williams közölte, aki visszaküldi a könyvet, mert elégedetlen, az azonnal vissza is kapja a pénzét.

„Az olvasók által jelzett hibáknak utána járunk, és természetesen javítjuk ezeket a jövőben. Igazán sajnálom, ha a könyv megvásárlása és elolvasása után valaki úgy érzi, kidobta a pénzét, ezért ha visszaküldik a kiadó címére a kötetet, a pénzt azonnal visszatérítjük a postaköltséggel együtt" – nyilatkozta Jamie Hodder-Williams, aki nagyon rosszul azért így sem fog járni, hiszen a könyvből már az első héten több mint 115 ezer példány fogyott, ezzel rekordot döntve.

Nem erre számított Fergie sem – a vevők már a pénzüket követelik (Fotó: Reuters)
Nem erre számított Fergie sem – a vevők már a pénzüket követelik (Fotó: Reuters)

Íme, pár hiba a Ferguson-könyvből, amelyet az independent.co.uk olvasói találtak:
1.
A könyvben az áll, hogy a United az AS Romának adta el Jaap Stamot, pedig a védő igazából a Lazióhoz szerződött.
2.
Ferguson David De Gea Liverpool elleni emlékezetes hibájáról is szót ejtett a könyvében, igaz ott úgy emlékezett, hogy a spanyol kapus a bajnokságban bakizott, míg valójában az eset a kupában történt.
3.
A skót elmesélése alapján a „vörös ördögöket" 1990-ben jegyezték be a tőzsdére, pedig valójában ez 1991-ben történt.
4.
Ferguson rosszul emlékezett, hogy mikor raktak be neki pacemakert. A skót 2002 áprilisáról ír, a valóságban azonban 2004 márciusában kapta meg az eszközt.
5.
Jaap Stam Ferguson állítása szerint 2007-ben a Bajnokok Ligája elődöntőjében lépett először pályára a United ellen, pedig ez 2005-ben történt és a nyolcaddöntőben.
6
. A manchesteri legenda részletesen jellemzett egy tizenegyespárbajt is, és bár a rúgókra jól emlékezett, azt egyszer sem találta el, hogy a futballisták melyik irányba lőttek a végjátékban.
7.
Fergie könyvében az áll, hogy Ryan Giggs 16 évesen mutatkozott be a Manchester Unitednél, mikor a walesi valójában 17 esztendősen lépett pályára először a „vörös ördögöknél”.

Természetesen egy 402 oldalas, tényeken alapuló történeteket elmesélő könyvben mindig is lesznek valószínűleg hibák, de leszámítva egy-két kellemetlen elszólást, igazából csak apróbb elírásokról van szó. És különben is, a december végén 72. életévét betöltő Fergusonnak valószínű még ezt is meg tudják bocsátani a szurkolók. Kivéve persze a rómaiak.

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
14 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
16 órája

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
17 órája

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
2025.10.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik