Saját lánybandával csalogatnák a stadionba az angol drukkereket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 19:50
null
Ilyen lesz vajon a Yeovil Band is? (Fotó: yahoo.com)
A angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Yeovil Town vezetői egészen egyedi ötlettel rukkoltak ki, miután látták, hogy egyre kevesebb szurkoló jár ki a zöld-fehérek mérkőzéseire.

Bár a Yeovil 118 év után a 2012–2013-as szezonban végre feljutott a másodosztályba, a jelenleg a Championship utolsó helyén szerénykedő együttessel továbbra sem elégedettek a drukkerek.

A 15 mérkőzéséből mindössze 9 pontot gyűjtő „kesztyűsök" vezetői – látva a csapat hazai mérkőzései iránti gyér érdeklődést – úgy döntöttek, valami igazán váratlant húznak, és egyfajta ajándékként a szurkolóknak, gyorsan „összedobnak" egy lánycsapatot.

A banda ugyan még meg sem alakult, de a szurkolók és a vezetők máris az „új Pussycat Dolls" néven emlegetik a formációt. A meghallgatások december elején kezdődnek, és úgy tervezik, hogy 2014 elejétől már minden mérkőzés előtt fel tudnak lépni a lányok a Huish Parkban.

Az egyelőre még kérdéses, hogy a banda ösztönözni fogja-e a nézőket és a játékosokat, vagy egyszerűen csak elvonja a figyelmüket, de ha valóban a Pussycat Dolls mintájára alakul a csapat, akkor nem kell nagyon aggódni emiatt, hiszen az egyik énekes úgyis hamar lelép valamelyik Forma–1-es pilótával.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

A City De Bruyne góljával törte meg a Wolves veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2025.05.02. 22:49

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Szó szerint beleremegett az Anfield Alexis Mac Allister góljába

Angol labdarúgás
2025.05.02. 15:18

Hazai pályás vereségével nagy esélyt szalasztott el a Nottingham

Angol labdarúgás
2025.05.01. 22:23

Gyökeres a Manchester Unitedben? Rúben Amorim elmondta a véleményét

Angol labdarúgás
2025.05.01. 10:29
Ezek is érdekelhetik