Movemberben még a futballmezek is bajuszt viselnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.15. 18:35
null
A legendás mez, ami nem tudjuk, honnan került elő (Fotó: whoateallthepies.tv)
A 2012–2013-as szezonban a másodosztály első helyén végző, így az argentin élvonalba két szezon után visszajutó Rosario Central mindig is híres volt egyedi szereléseiről, de a most megtalált mez még ennek ismeretében is egészen érthetetlen.



A mez története legalább olyan zavaros, mint maga a kinézete. A szerelés állítólag valóban tömeggyártásra készült, de csak a szurkolók részére, a játékosok sosem hordták hivatalos mérkőzésen.

A bajuszos úriember egyébként Alberto Olmedo, egy 1988-ban elhunyt argentin humorista, akit még Che Guevara is imádott, és aki a Rosario egyik legfanatikusabb drukkere volt.

Az is elképzelhető, hogy a klub csak a novemberi akció, a movember (az angol moustache – bajusz és a november szókapcsolata, a prosztatarákra figyelmeztető kampány, amely során a férfiak egy hónapig nem borotválkoznak) miatt készítették a nagyon bajszos humoristával a mezt.

Ezt valószínűleg sosem fogjuk megtudni, de az biztos, hogy ha ezzel kívántak emlékezni Olmeldóra, akkor az nem sült el túl jól.

Legfrissebb hírek

Argentínába szerződik az AS Roma világbajnok középpályása

Minden más foci
2025.07.09. 10:05

Ángel Di María hazatért nevelőegyesületéhez – hivatalos

Minden más foci
2025.05.29. 21:51

Brazília és Franciaország adja a legtöbb légióst, de nő a külföldön játszó magyarok száma is

Minden más foci
2025.05.21. 13:58

Argentína: csaknem másfél millió jegyigénylés a világbajnok mérkőzésére

Minden más foci
2023.03.17. 10:30

Videó: hiába vagy világbajnok, egy Disney-sztárral nem veheted fel a versenyt

Minden más foci
2023.02.03. 11:25

A sikerek hálójában – szinte ragadnak a trófeák a világbajnok Julián Álvarezhez

Minden más foci
2023.01.31. 16:22

Vb 2022: Ha a védekezésünk rendben, akkor jó esélyünk van – Emiliano Martínez

Foci vb 2022
2022.12.17. 13:57

Gyász: edzés közben meghalt egy argentin csapat 22 éves labdarúgója

Minden más foci
2022.11.30. 09:35
Ezek is érdekelhetik