Az Inter csatára szerelmet vallott Maxi López feleségének

Vágólapra másolva!
2013.11.19. 17:49
null
Wanda, Maxi López (középen) és Icardi (jobbról a második) még együtt is nyaraltak (Fotó: ciudad.com.ar)
Bár Wanda Nara egyelőre még kitart férje, a jelenleg a Cataniát erősítő Maxi López mellett, de az Internazionale játékosa, Mauro Icardi máris bepróbálkozott az argentin szépségnél.

A mindössze 20 esztendős csatár azt követően érezte úgy, hogy szerelmet kell vallania, miután Nara az egyik közösségi oldalra kiposztolta: „Elegem van", majd néhány nappal később ezt írta: „Eddig tartott a szerelmem". És ha ez nem lett volna elég, még a nevét is megváltoztatta a profiljánál, ugyanis a Maxi López Wanda Nara név helyett már csak a Wanda Nara szerepel.

Az argentin támadónak ennyi elég is volt, és azonnal írt Twitteren: „Szeretlek! Sosem fogom tudni pontosan leírni, mi is játszódik le most bennem, de úgy gondolom, ez a szó nagyjából átadja azt, amit érzek" – öntötte ki szívét az argentin.

A Maxi Lópezzel a válogatottban és korábbi együttesében, a Sampdoriában is együtt futballozó Icardi jó barátságban vannak, a szeptemberi válogatott szünetben még együtt is nyaraltak, természetesen Wanda társaságában.

A hat évnyi házasság után kiábrándult modell a tweetre ugyan nem válaszolt, de az angol bulvárlapok már azt is tudni vélik, hogy az Inter játékosa bizony hónapok óta találkozgat titokban Wandával.

Legfrissebb hírek

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33

Botrányba fulladt a Serie B osztályozója, megmenekült a Sampdoria

Olasz labdarúgás
2025.06.23. 10:17

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38
Ezek is érdekelhetik