Mancini távozott, újra hordhatnak Manchesterben lila pólót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 13:32
null
Mancini nem szerette sem a zenét, sem a lilát (Fotó: Reuters)
Angol sajtóhírek szerint Roberto Mancini, a Manchester City korábbi menedzsere egészen fura szabályokat hozott Angliában töltött évei alatt.

A Galatasaray vezetőedzője, Roberto Mancini távozása után maradt pár lezáratlan ügy Manchesterben. Azt már régóta sejtettük, hogy az olasz szakembert nem kedvelte mindenki a manchesteri kékeknél, de most az is kiderült, hogy mi volt ennek az oka.

A dailymail.co.uk beszámolója szerint a Mancini egészen különös szabályokat vezetett be a csapatnál, amelyeket az új menedzser, Manuel Pellegrini azóta már el is törölt.

„Sokféleképpen lehet irányítani egy csapatot. Most én vagyok itt a menedzser, így az én szabályaim érvényesek” – mondta csapata sajtótájékoztatóján Pellegrini, amikor a korábbi, érdekes szabályokról kérdezték.

A jelenleg Törökországban dolgozó edző állítólag nem engedte, hogy zenét hallgassanak az öltözőben, az éjszaka közepére szervezett csapatmegbeszéléseket, valamint megtiltotta játékosainak, hogy bármilyen lila színű ruhadarabot viseljenek, mivel szerinte az rossz szerencsét hoz.

Ezek után bele sem merünk gondolni abba, hogy mit él át az idősebbik Mancini, amikor fia csapata az Újpest ellen lép pályára.

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46
Ezek is érdekelhetik