Ibrahimovic „visszalőtt” a primadonnázó Bayern-vezérre

Vágólapra másolva!
2013.10.05. 18:14
null
Ibrahimovicnak még sokba kerülhet a pisztolyos tréfa (Forrás: telegraph.co.uk)
Zlatan Ibrahimovicot a pályán és a pályán kívül sem kell félteni, ezt számtalan alkalommal bizonyította már. A svéd válogatott csatár legutóbb a francia L'Equipe hasábjain tett ki magáért: érintette párizsi kontraktusát, tisztázta kapcsolatát mesterével, Laurent Blanc-nal, valamint az őt nemrég leprimadonnázó Bayern-elnököt, Uli Hoeness-t is rendesen kiosztotta.

 

A héten épp a Francia Labdarúgóliga (LFP) fegyelmi bizottsága szaporította Ibra ráncait, a Paris Saint-Germain támadója ugyanis a múlt hétvégén ujjaival pisztolyt formált kezével mutogatott fenyegetően a 2–0-ra legyőzött Toulouse kispadja felé. A szövetség vizsgálja az esetet, a csatárt is beidézték. Mondjuk ez pont nem került szóba a vasárnapi, Marseille elleni csúcsrangadó felvezetéseként készített rövid interjúban

„Mindenképpen szeretném kitölteni párizsi szerződésemet. Előfordulhat, hogy a PSG lesz az utolsó klubom, ki tudja. Ha a fizikai állapotom lehetővé teszi, azért szeretném magam kipróbálni egy Európán kívüli bajnokságban is” – reagált Zlatan a szeptember végén meghosszabbított, immáron 2016 júniusában lejáró kontraktusát firtató kérdésre. Majd így folytatta.

„Amit rólam és Blanc-ról írtak a lapok, egy nagy baromság, mint általában minden, ami megjelenik velem kapcsolatban a sajtóban. Normális a viszonyunk, de csak arról beszélgetünk, amit mindketten fontosnak tartunk” – cáfolta az állítólagos ellentéteket közte és a PSG francia vezetőedzője között.

AJÁNLÓ: Párizsban már kapható a 9 ezer forintos Ibra-burger

Ezt követően jött a főfogás, Uli Hoeness. A Bayern München elnöke nemrég egy megkeseredett primadonnának nevezte Zlatant, ezzel megvédve a bajorok spanyol vezetőedzőjét, Pep Guardiolát, akit a futballista több alkalommal is kritizált, önéletrajzi könyvében töketlennek nevezett.

„Nem érdekel mit mondott. Azt ellenben biztosan tudom, hogy soha nem fogadnék el ettől a Whynesstől...vagy hogy is hívják? Szóval Hoenesstől könyvelési tanácsokat” – utalt Ibra finoman Hoeness adócsalási ügyére. A sportvezető ellen a müncheni tartományi ügyészség emelt vádat adócsalás miatt, azt követően, hogy januárban saját magát jelentette fel.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Már nem Laurent Blanc a szaúdi futballbajnok vezetőedzője

Minden más foci
2025.09.28. 14:28

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23
Ezek is érdekelhetik