Újít a Bayern: kék csíkos mezben támad a címvédő a BL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.23. 13:16
null
(Forrás: www.fcbayern.telekom.de)
A Bajnokok Ligája győztes Bayern München hivatalosan is bemutatta a 2013–2014-es szezonra, kizárólag a nemzetközi mérkőzésekre készült harmadik számú szerelését, amely hosszanti csíkos és kék színű lett.

A Bayern München meztörténelmében a kék nem egy uralkodó szín, mégis rendre feltűnik. Az 1968–69-es idényben, majd 1995 és 1997 között már futballoztak a bajorok kék és piros csíkokkal díszített felsőben, először azonban az 1997–1998-as szezonra készült dominánsan kék hazai szerelés, vízszintes piros betéttel a mellkasnál.

A 2010–2011-es szezonban a nemzetközi mérkőzésekre készült mez (és nadrág) már kizárólag sötétkékben pompázott, akárcsak most, három esztendővel később, a hosszanti csíkozás és a játék az árnyalatokkal azonban újításnak fogható fel.

(Forrás:fcbayern.telekom.de)
(Forrás:fcbayern.telekom.de)

A vállaknál és a nadrág oldalán húzódó (ezúttal piros) vonalak, a mezszponzor fölött látható márkajelzés, a klubcímer és a 20. bajnoki címmel kiérdemelt négy aranycsillag alapvető elemek a Bayern München szerelésén.

Legfrissebb hírek

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

NS-jótékonyság: aláírt Fradi-mez egy tapolcai kisfiú gyógyulásáért

Minden más foci
2025.09.24. 13:15

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

Mezskandalum – anno – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:57
Ezek is érdekelhetik