A Lakers sztárja egy napra beszáll az Internazionale csapatába

„Egy álmom vált valóra azzal, hogy egy olyan legendás futball klub mint az Internazionale csapatával együtt edzhetek és játszhatok, nagyon izgatott vagyok, úgy érzem magam mint kissrác koromban" – nyilatkozta Nash az AP hírügynökségnek.

A 39 éves egykori NBA MVP július 30-án, azaz a jövő hét kedden New Jerseyben öltheti magára a 3-szoros BL-győztes milánói gárda kék-fekete mezét. A tervek szerint Nash tevékenyen részt vesz majd a milánóiak aznapi edzésén, és az ilyenkor szokásos egymás elleni játékban is szerepet vállal majd. Az Inter július 29.-én hétfőn érkezik meg az Egyesült Államokba, ahol mintegy másfél hét alatt, Miamitól Los Angelesig több felkészülési mérkőzést játszik olyan ellenfelek ellen, mint a 2012-es BL győztes Chelsea vagy a spanyol rekordbajnok Real Madrid.
Nash tiszavirág életű „villámkarrierje” az Interben apró fricska lehet Los Angeles-i klubtársa Kobe Bryant felé is, akivel kapcsolatban nem titok: a nerazzurrik városi riválisáért, az AC Milanért rajong. Néhány napja az Achilles-ín szakadásából Olaszországban lábadozó Kobe, ha sérülése nem hátráltatja, maga is beállt volna az AC Milan labdarúgói közé.








