Putyin tagadja, hogy ellopta volna az NFL-bajnoki gyűrűt

Vágólapra másolva!
2013.06.17. 11:31
null
Robert Kraft nem kételkedik az emlékezetében (Fotó: Action Images)
Oroszország államfője, Vlagyimir Putyin szóvivőjén keresztül cáfolta azt az állítást, hogy nyolc évvel ezelőtt KGB-s segítséggel elcsent volna a New England Patriots tulajdonosától, Robert Krafttól egy NFL-bajnoki gyűrűt.

Az elnök azt nem tagadja, hogy az értékes ékszer a birtokában van, de azt állítja, Kraft Szentpéterváron tett 2005-ös látogatásakor ajándékba adta neki a gyűrűt.

A Patriots őszes halántékú tulaja egy héttel ezelőtt, egy díjátadó gálán gyűjtötte össze a bátorságát és törte meg hosszú hallgatását, követelve a gyűrű visszaszolgáltatását. De vajon mire várt nyolc évig? Erre is van magyarázat.

A félreértett gyűrűzés történetéről így nyilatkozott a New York Postnak: „Találkozásunk alkalmával elővettem a bajnoki gyűrűt, és megmutattam Putyinnak. Ő megfogta, majd annyit mondott »Ezzel a gyűrűvel embert lehetne ölni!«” – idézte fel az állítólagos gyűrűlopás pillanatait.

„Mikor kértem volna vissza, eltette a zsebébe és három KGB-ügynök szoros őrizetében távozott a helyiségből.” Súlyos vádak ezek, természetesen a reakció sem maradt el.

Putyin szóvivője, Dmitrij Peskov a CNN kérdésére válaszolva azt mondta: „Roppant furcsán hat, amit Mr. Kraft állít, hiszen 20 cm-re álltam tőlük, a saját szememmel láttam és a saját fülemmel hallottam, hogy Putyin ajándékba kapta a bajnoki gyűrűt.”

A szóvivő bevallása szerint a XXXIX. Super Bowlon, a Philadelphia Eagles legyőzésével kiérdemelt gyűrű azóta a Kremlben pihen, sok egyéb becses állami ajándékkal egyetemben.

Robert Kraft verzióját az a körülmény is homályosítja, hogy 2005-ben, Putyinnal való találkozását követően egy hivatalos közleményben még ajándékba adott gyűrűről beszélt, most azonban azt állítja, az Egyesült Államok akkori elnöke, George W. Bush nyomására hallgatott a lopás tényéről, nehogy külpolitikai kellemetlenségbe sodorja ezzel szeretett hazáját.

A gyűrű egyébként 15 ezer dollárt, azaz 3.2 millió magyar forintot ér, de értéke inkább eszmei, mint anyagi Mr. Kraft számára, akinek a neve is rá van vésve. Vélhetően az a tény sem vigasztalja, hogy a New England sikerekben gazdag elmúlt évtizedének köszönhetően a visszakérten kívül még két Super Bowl-gyűrűje van, 2002-ből és a 2004-ből.

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

A törzsfőnök is megfárad – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2025.02.12. 00:26

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Videó: Serena Williams is feltűnt az idei Super Bowl félidei show-jában

Amerikai sportok
2025.02.10. 11:06

Micsoda sztárparádé! Idén is özönlöttek a hírességek a Super Bowlra – fotók

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:59

„Ez a világ legrosszabb érzése” – Patrick Mahomes az elveszített Super Bowl után

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:08
Ezek is érdekelhetik