Eb-n szerepelnek augusztusban Hevesi Tamás játékosai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.21. 15:05
null
Arany Tamás, Hevesi Tamás, Erős Antónia
A napokban összeállt a magyar válogatott a horvátországi DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokság augusztusi döntőjére. A csapat tagjait a cukorbetegségben szintén érintett Hevesi Tamás készíti fel a megmérettetésre. A hazai csapatra sok edzés és komoly felkészülés vár nyár végéig, hiszen olyan futballnemzetek csapataival kell majd felvenniük a versenyt, mint Olaszország vagy Spanyolország.

A június 16-i válogatóra csaknem 30 lelkes sportszerető jelentkezett, akiknek népes szurkolótábor drukkolt a lelátón a válogatómeccseken. A kezdőrúgást az esemény háziasszonya, Erős Antónia végezte el, aki a sportos életmód fontosságát hangsúlyozta a megnyitón. A válogatót követően összeállt az első, 12 fős keret, közülük 7-en utazhatnak majd a horvátországi tornára. A válogatott felkészülését, utazását és sikeres szereplését a 77 Elektronika Kft., a Sanofi, valamint a Magyar Diabetes Társaság is támogatja. A csapat tagjait, illetve felkészülését a Diabetes újság Facebook oldalán követhetik majd az érdeklődők.

A DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokságot a dalmáciai Zárában rendezik 2013. augusztus 26. és 31. között. A nemzetközi kezdeményezés fő célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegségben érintettek rohamosan növekvő körére, népszerűsítse a sportot és az egészséges életmódot, illetve segítse a fiatal diabéteszesek beilleszkedését a cukorbeteg közösségekbe. Emellett a verseny fontos üzenete, hogy a futballpályán minden játékos egyenlő esélyekkel indul a bajnoki címért, így a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben is fontos szerepet vállal.

Az augusztusi döntőben kiélezett verseny várható, hiszen a 12 tagú mezőnyben olyan futballnemzetek is képviseltetik magukat, mint Olaszország, Spanyolország, illetve a házigazda Horvátország. A magyar csapat edzője, Hevesi Tamás, aki egyben a júniusi csapatválogató szakmai vezetője is volt.

„Jó volt találkozni ezekkel a lelkes fiatalokkal, akik igazán komolyan veszik a sportot, többen például már hosszú évek óta fociznak rendszeresen. A válogatón végig egymásra odafigyelve, sportszerűen játszottak. Ezek alapján máris megvalósítottuk a verseny egyik fő célját, hogy minél többen mozogjanak, focizzanak közösségben. Mindemellett sok munka vár még ránk a nyáron, mert a közös élmények mellett szeretnénk olyan eredményt elérni, amire minden magyar – nem csak a cukorbetegek – büszke lehet” – mondta Hevesi Tamás, a csapat edzője.

Elismerésem!
Elismerésem!
Együtt a résztvevők
Együtt a résztvevők

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

A vezetőedző és a szakmai igazgató is elhagyja az NB II-től búcsúzó Gyirmótot – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:27

Kovácsréti Márk: Senkinek sem kívánom azt a fájdalmat, amit a sérülésem után átéltem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:33

Bódi Ádám: Csalódott lettem volna, ha nem jutunk fel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:50

NB II: Csábi József távozik a BVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 14:25

A nyolcvanéves Noskó Ernő annak idején megharcolt a csatárokkal

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 07:34

Holdampf Gergő: Megnehezítjük a Puskás Akadémia dolgát

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 10:44

Szigorú szabályok vonatkoznak a DVSC-szurkolókra a Fehérvár elleni sorsdöntő bajnokin

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 09:49
Ezek is érdekelhetik