Alexis Sánchez korlátnak vágta Audiját, majd szó nélkül lelépett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 14:03
null
A féknyomok mutatják a korlátnak csapódó Alexis Sánchez útját (Forrás: marca.com)
Alexis Sánchez, az FC Barcelona chilei támadója a csodának és autója biztonsági felszereltségének köszönheti, hogy életben van – írja a spanyol Marca. A csatár csütörtökre virradó hajnalban (fél három körül) egyelőre tisztázatlan okokból elvesztette uralmát gépjárműve fölött, és az út menti védőkorlátnak csapódott.

 

Az ütközést követően – és inkább itt jön a képbe a Marca által emlegetett csoda – Alexis Sánchez karcolás nélkül szállt ki az autóból, majd átült egy csapattársa mellé, aki pont a Katalán Kupáról hazafelé tartó chilei mögött autózott, és meg is állt, amikor látta a balesetet.

A helyszínről sietősen távozó Alexis elmulasztotta jelenteni a rendőrségnek a történteket, a hatóságok egy ismeretlen szemtanú bejelentése után érkezte ki, az ott talált Audi R8 adatai alapján pedig könnyedén eljutottak Alexishez. Az ütközés után pár órával már háza ajtajánál kopogtattak, ahol a chilei elismerte, ő vezette az autót, és az ő hibájából csapódott a védőkorlátnak. Vélhetően gyorsabban ment a megengedettnél, ami 120 km/h volt.

Arról nem érkezett információ, hogy a rendőrök meg is szondáztatták-e a támadót, pedig a tény, hogy csapot, papot otthagyott a helyszínen, felkelti az esetleges alkoholfogyasztás gyanúját.

 

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Súlyos balesetet szenvedett a négyszeres Tour de France-győztes, kórházba szállították

Kerékpár
2025.08.28. 14:55

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04
Ezek is érdekelhetik