A QPR így legalább egy kicsit jóvátette a szezonját

Vágólapra másolva!
2013.05.15. 09:47
null
Ti vagytok a legnagyobbak, hej, hej! (Fotó: Action Images)
A Premier League-től dicstelen produkcióval búcsúzó londoni klub nem tudta megválasztani az idény legjobb játékosát. Illetve igen...

Aláírjuk, hogy nem a Queens Park Rangersnek voltak a legkellemesebb hónapjai az angol labdarúgás lassacskán véget érő idényében, de legalább az utolsó feladat megoldásáért jár a dicséret. Az eddigi 37 meccséből (már csak egy találkozó, a Liverpool elleni idegenbeli fellépés vár rájuk) mindössze négyet nyerő, és 25 pontot gyűjtő londoni klubnál képtelenek voltak egy nem rossz keretből legalább egy kicsit is jó csapatot csinálni, így aztán kemény fába vágták a fejszéjüket, amikor arra vállalkoztak, hogy megválasztják az idény legjobb játékosát.

Nos, nem sikerült maguk közül választani senkit, ezért a Twitteren azt írták ki, hogy az idény legjobb QPR-játékosa „a közönség” volt. Az a közönség, amelyik egyébként meg is érdemli a dicséretet: az élvonal legkisebb, 18 200 nézőt befogadó stadionja, a Loftus Road lelátóin a 19 hazai meccsen átlagosan 17 773 néző foglalt helyet, ami 97.7%.-os kihasználtságot jelent, ami bizony a gyepen mutatott teljesítmény tekintetében igencsak tiszteletre méltó. Azt kell mondjuk, valóban jobban megérdemelték, mint a játékosok.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
15 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
15 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
16 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31
Ezek is érdekelhetik