Balotelli és kedvese együtt pózolt a divatlapban - galéria

Mindenki tudja, hogy Limido Comasco városka melyik házában lakik Mario Balotelli. És, aki nem, az is gyorsan kitalálhatja, ha követi a Ferrari 458 Italia sportkocsi hangját – kezdi riportját a Vanity Fair divatmagazin olasz kiadása. A lap munkatársai az első újságírók, akik betehették a lábukat Mario otthonába, igaz ott nem fényképezhettek. Csak annyit tudhatunk meg, hogy a házhoz gondozott park társul, a kertben pedig úszómedence várja a házigazdát.

Mario meglehetősen zárkózott fickó – valóban ritkán látni mosolyogni – aki nem szívesen beszél a magánéletéről. Most azonban kivételt tett. A VF online kiadásán megjelent egy részlet a lapban közölt interjúból, ezt adjuk mi most tovább.

–Mario szerelmes?

–Igen, de nem vagyok hozzá elég bátor, hogy beszéljek is róla. Meglehetősen félénk vagyok.

–Mit szeret Fannyban?

–Erős, magabiztos, különleges. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot egymással. Azt hiszem, az egész életemet le tudnám vele élni.

–Nem korai ezt kijelenteni alig féléves ismeretség után?

–Fannynak köszönhetően végre kiegyensúlyozott lettem, ami nagyon sokat segít, hogy jobban végezzem a munkámat. A kapcsolatunkban egyértelműen övé a vezető szerep, ő áll az első helyen. Nem idegeskedek, nem szorongok a meccsek előtt. És valljuk be: nem könnyű velem lenni.

–Miért nem?

–Mert szinte teljesen le kell mondanod a magánéletről, állandóan ki vagy téve a közfigyelemnek. Nem facebookozok, nem twitterezek, mert bármit írok vagy mondok, azt biztos, hogy valamilyen negatív módon ellenem fordítják.

–Hol találkoztak?

–Brüsszelben. Egy barátom mutatott be minket egymásnak, aki azt mondta, hogy Fanny a nekem való lány. Csakhogy ő akkor Brüsszelben is élt, én meg Manchesterben. Próbáltam telefonhívásokkal, sms-ekkel csökkenteni a távolságot. Nem nagyon működött.

–Mit tett, hogy működjön?

–Magánrepülőt béreltem, és elutaztam hozzá.

–Meséljen az első randevúról!

–Elmentünk vízipipázni, aztán a szállodám halljában kötöttünk ki, beszélgettünk. Fanny egy barátnőjével volt ott, és én is egy barátommal mentem. A négy fős társaságban könnyebb volt megtörni a jeget.

–Raffaella Ficót már el is felejtette?

–Nem beszélek olyanokról, akik nem érdekelnek. Én nem vagyok része az ő világának, ami a szórakoztatóiparban zajlik. Ha valamit meg akarok vele beszélni, azt négyszemközt fogom megtenni.

–De van egy kislánya, akiről határozottan állítja, hogy ön az apja. Ön pedig még csak nem is látta a kicsit. Hogy lehet ez?

–Elhiheti, sokat gondolok a kislányra. A saját gyerekkoromból kiindulva (a ghánai bevándrolók

gyermekeként világrajött beteges kis Mariót a bresciai Balotelli család fogadta örökbe és nevelte föl), hiszem, hogy egy gyerek nem nőhet fel apa nélkül. De, ami eddig történt ebben az ügyben, az nem az én hibán. Nem vagyok rossz ember. Sokkal inkább, legalábbis mostanáig, mint egy bolond, annyira jóságos voltam.

–De a kérdés attól még nyitva marad: az ön lánya?

–Igen tudom, és őszintén remélem, hogy az én lányom. Nem akarok semmit megúszni, boldog lennék, ha tudnám, hogy az én testem, az én vérem. De mindenktiől türelmet és kellő tiszteletet kérek ebben a csöppet sem egyszerű ügyben. Nagyon fontos jogi kérdéseket kell még tisztázni, ami mindannyiunk érdeke. És ezekre nem egy interjúban fogom megadni a válaszokat.