Az egykori világelső teniszező meglepő vallomása

Vágólapra másolva!
2013.03.29. 12:18
null
A pályán nem ismert kegyelmet, de azért tudott mosolyogni, ha arról volt szó (Fotó: Action Images)
Kim Clijsters soha nem tűnt nagy bulimókusnak, de most kiderült, hogy egyszer-egyszer őt is elkapta a gépszíj.

A belga kiválóság, aki ritkaságszámba menően, három alkalommal küzdötte föl magát a női világranglista élére, mindig kedves, mosolygós, de a pályán kíméletlenül győzni akaró leánynak tűnt. Kim Clijsters volt az utolsók egyike, akiről el tudtuk volna képzelni, hogy egyszer egy bulizós produkciójáért emeljük meg előtte képzeletbeli kalapunkat. Márpedig, igenis van miről mesélnie!

„Még javában versenyeztem, amikor az egyik unokatestvéremmel elmentünk bulizni – kezdte mesélni a belga JIM tévéadón futó Sean Late Night című talk show-ban. – Elég jól éreztük magunkat, annyira, hogy másnap semmire nem emlékeztem. Aztán kiderült, hogy a nagy mulatás végén én egyszerűen elaludtam a női wc-ben. A taxiba is a biztonsági őrök tettek be úgy értem haza. Ja, és másnap fájt az orrom, ráadásul be is volt kékülve – nyilván lefejeltem a wc-ajtót.”

Kim Clijsters kétszer intett búcsút a tenisznek (Fotó: Facebook)
Kim Clijsters kétszer intett búcsút a tenisznek (Fotó: Facebook)

Hát, ilyeneket is tud egy profi teniszező! Persze ez csak egy kis színes részlet egy csodálatos karrierből: Kim Clijsters 2001-ben az első belga játékos volt, aki az Open érában Grand Slam-döntőbe jutott (a Roland Garroson). 2003-ban már – ugyancsak első belgaként (a férfi és női mezőnyben egyaránt) – vezette a világranglistát, anélkül, hogy GS-tornát nyert volna. 2005 márciusában egy sérülés miatt visszacsúszott a 134. helyre, de a következő év januárjában, az Austral Open megnyerése után már újra világelső volt – ekkora ugrásra sem előtte, sem utána nem volt példa.

Első kislányával, Jadával a 2010-es US Open-siker után (Fotó: Action Images)
Első kislányával, Jadával a 2010-es US Open-siker után (Fotó: Action Images)

A 2007-es idény végén visszavonult: 2008 februárjában pedig megszületett első kislánya, Jada Elle. Az augusztus már újra a pályán találta, és gyorsan kiderült, hogy nem felejtett el teniszezni. 2009-ben szabadkártyával indulhatott a GS-versenyeken és harmadik olyan játékosként, aki nem kapott kiemelést, és első olyanként, akit nem jegyeztek a ranglistán, megnyerte a US Opent.

A visszavonulás alkalmára szervezett Thank You Games sajtótájékoztatóján (Fotó: Action Images)
A visszavonulás alkalmára szervezett Thank You Games sajtótájékoztatóján (Fotó: Action Images)

2010-ben megvédte a címét, 2011-es Austral Open-sikere után pedig harmadszor is felkapaszkodott a világranglista élére. A számítógépes ranglista 1975-ös bevezetése óta ő az első anyukat, akinek ez sikerült.

2012-ben újra, immár végleg visszavonult, és Twitter-oldalán a napokban tette közzé, hogy második gyermekét várja.

A belga hercegi párral, Fülöppel és Mathildével a búcsúztatására szervezett antwerpeni gálán 2012. decemberben (Fotó: Action Images)
A belga hercegi párral, Fülöppel és Mathildével a búcsúztatására szervezett antwerpeni gálán 2012. decemberben (Fotó: Action Images)

Egy kis összeállítás Kim Clijsters karrierjéről:

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kikapott a döntőben Spanyolországban

Tenisz
2025.04.06. 13:26

Tenisz: Udvardy Panna búcsúztatta az első kiemeltet, összejött a magyar elődöntő La Bisbal d’Empordában

Tenisz
2025.04.04. 21:52

Bondár Anna pénteken két meccset nyert párosban, döntőbe jutott svájci partnerével Antalyában

Tenisz
2025.04.04. 17:53

Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott az antalyai tornán

Tenisz
2025.04.04. 12:00

Tenisz: Bondár Anna sikerrel vette a nyolcaddöntőt Antalyában, majd párosban is továbbjutott

Tenisz
2025.04.03. 17:15

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is negyeddöntős La Bisbal d’Empordában

Tenisz
2025.04.02. 14:06

Gálfi Dalma is nyolcaddöntős Spanyolországban

Tenisz
2025.04.01. 13:02

Udvardy nyolcaddöntős Spanyolországban

Tenisz
2025.03.31. 13:47
Ezek is érdekelhetik