Felavatták Ferguson szobrát az Old Traffordon

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 17:43
null
(Fotó: Action Images)
Manchesteri „uralkodásának" 26. évfordulóján, ünnepélyes ceremónia keretében avatták fel Sir Alex Ferguson háromméteres bronzszobrát az Old Trafford róla elnevezett lelátója előtt. A szoborról Sir Alex felesége, Lady Cathy Ferguson rántotta le a leplet.

„Ez egy igazán büszke pillanat számomra. Az emberek általában meghalnak, mielőtt szobort emelnek nekik. Én túléltem a halált." – mondta a 70 éves menedzser az ünnepélyes avatáson, ahol az MU teljes kerete és korábbi játékosai is tiszteletüket tették, többek között Ruud van Nistelrooy, Eric Cantona, Gary Neville és Ole Gunnar Solksjaer is.

A FIFA elnöke, Sepp Blatter, David Beckham és Cristiano Ronaldo bár szerettek volna, de elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni az eseményen, ezért kivetitőn keresztül, videós üzenet formájában köszöntötték a skót mestert.

(Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)

Sir Alex Ferguson hivatalba lépése óta 12 bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, öt FA-kupát, négy Ligakupát, KEK-et, európai Szuperkupát, Interkontinentális kupát és klubvilágbajnokságot nyert a a Manchester Uniteddel.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48

Szon Hung Min: Most már elmondhatom, hogy a klub legendája vagyok

Európa-liga
2025.05.22. 07:20
Ezek is érdekelhetik