Rekordkísérlet közben az Atlanti-óceánba borultak

Vágólapra másolva!
2012.02.01. 09:38
null
Itt még rendeltetésszerű állapotában (Fotó: worldoceanrowing.com)
Címkék
Hat tengeri evezős borult csónakjával az Atlanti-óceánba, miközben rekordot készültek dönteni. Az öt brit és egy ír sportolóból álló csapat kevesebb mint harminc nap alatt szerette volna átszelni az óceánt kelet-nyugati irányban.


A csapatnak azonban a brit parti őrség közlése szerint keddre virradóra át kellett szállnia egy mentőcsónakba, miután a tizenegy méter hosszú, Sara G névre keresztelt evezős hajójuk a barbadosi céltól 800 kilométerre keletre felborult.

Jelenleg egy kereskedőhajó tart feléjük, hogy a fedélzetre vegye őket. A rekordot megkísérlő csapat január 2-án indult a dél-marokkói Tarfájából. A hat fős legénység nem könnyű feladatra vállalkozott: a beosztás szerint a hat emberből legalább háromnak mindig eveznie kell, azaz hiába van az első és a hátsó kabinban hat hálóhely kialakítva, azt legfeljebb erős viharban lakhatták volna be egyszerre.

A hajósok ugyan vittek összesen 300 liter ivóvizet, de a hajójuk fel volt szerelve olyan készülékkel is, amivel a tengervízből ivóvizet tudtak nyerni. Az elektromos áramot napkollektorokkal állították elő, és persze volt egy apró mentőcsónakjuk, valamint mentőmellények és műholdas telefon állt rendelkezésükre baj esetén. Hasznukat vették...

A Sara G felülnézetből még a borulás előtt (Fotó: worldoceanrowing.com)
A Sara G felülnézetből még a borulás előtt (Fotó: worldoceanrowing.com)

MTI

Legfrissebb hírek

A Zöld-foki-szigetek Kamerun legyőzésével egy lépésre a vb-től

Foci vb 2026
29 perce

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
49 perce

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
55 perce

„Legyen újra miénk a grund” – ezzel az élőképpel fogadták a szurkolók a magyar válogatottat

Foci vb 2026
1 órája

Vb-selejtező: Magyarország–Portugália

Magyar válogatott
1 órája

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
1 órája

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik