Kutyát mentett a Temzéből a hosszútávúszó komikus

Vágólapra másolva!
2011.09.11. 11:20
null
(Forrás: Metro.co.uk)
Címkék
Nem lesz unalmas a dokumentumfilm David Williams 225 kilométeres túrájáról: a Temzét hosszában (majdnem) végigúszó komikus ezúttal egy bajba jutott ebet mentett meg a fulladástól.

Legutóbb arról számoltunk be, hogy a Little Britain című tévés komédia szerzője és főszereplője lehet, kénytelen lesz feladni jótékonysági célú erőpróbáját: szegény David Williams a kelleténél egy korttyal többet (azaz egy kortyot) nyelt a Temze vizéből, amitől durva láza és hasmenése lett.

Egy éjszaka azonban elég volt, hogy összeszedje magát, és pénteken újra vízbe tudott ugrani, hogy folytassa adománygyűjtő úszását a Sports Relief jótékonysági szervezet színeiben. Így ért szombaton Cookham Lockba, ahol egy kutyát mentett ki a vízből.

Vinny, az egy éves Labrador a rakpartról beugrott a folyóba, kimászni azonban nem tudott, mert a csípőproblémája miatt képtelen volt visszakapaszkodni a partra. Ekkor jött David, aki partra segítette a rémült blökit.

„Vinnynek sérült a csípője, és nem tudott volna kimászni a vízből, ha David éppen akkor nem úszik arra – mondta az eb gazdája, Steve Outten a Metro című angol lapnak. David megállt, és segített, hogy Vinny kijusson a partra. Ha belegondolok, hogy milyen megpróbáltatás számára ez az úszás, szinte hihetetlen, hogy még erre is volt ereje."

David Williams várhatóan hétfőn ér célba Londonban: vasárnap délelőtt 106 mérföldet teljesített a 140 mérföldes távból.

(Forrás: Metro.co.uk)
(Forrás: Metro.co.uk)
Legfrissebb hírek

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
27 perce

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
7 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
7 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
8 órája
Ezek is érdekelhetik