Az exfocista új élete: felnőttfilmek férfitársaságban

Vágólapra másolva!
2011.09.14. 09:43
null
Jonathan De Falco a.k.a. Stany Falcone (Forrás: glife-gr.blogspot.com)
Címkék
Jonathan De Falco 27 évesen egy makacs sérülés miatt volt kénytelen visszavonulni. Most Stany Falcone néven meleg pornófilmek népszerű szereplője.

Jonathan De Falco 2010-ben lett a belga élvonalban szereplő KV Mechelen játékosa. Egy súlyos sérülés miatt azonban szinte az egész szezont ki kellett hagynia, az idény végén pedig bejelentette visszavonulását. A legtöbb játékos ilyenkor keres valamilyen, rendszerint a labdarúgáshoz kötődő, civil elfoglaltságot.

De Falco is így tett – keresett egy civil szakmát. És miután az öltözőn kívül immár gond nélkül vállalhatta, hogy saját neméhez vonzódik, máris adva volt a lehetőség, hogy meleg pornófilmekben szerepeljen. Így vette kezdetét Stany Falcone karrierje.

„Hónapok óta együtt élek egy fiúval. Korábban volt barátnőm, de mindig is a férfiakhoz vonzódtam. Húsz éves korom óta rendszeresen megfordultam melegek között, de amíg futballoztam, erről senkinek nem volt még csak sejtése sem. Ha kiderül, hogy a fiúkhoz vonzódom, az minden bizonnyal számos problémával járt volna" – vallott őszintén De Falco egy belga lapnak.

Legfrissebb hírek

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
3 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góljával csapata továbbjutott a Német Kupában

Kézilabda
4 perce

Keresztes Noel egyenlített, majd fordított a Krka ellen

Légiósok
16 perce

Nico Paz parédája után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

Olasz labdarúgás
31 perce

NB I: MTK–Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

A Honvéd nyerte a rangadót, és élre állt

Labdarúgó NB II
1 órája

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
1 órája

Megtörte az Ajka lendületét a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik