Ha a nézőkön múlik, olimpiai sport lesz a rúdtánc - képek!

Vágólapra másolva!
2011.05.11. 22:31
null
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Metro.co.uk)
Nemes célért küzdenek a brit rúdtáncos lányok: szeretnék elérni, hogy az általuk űzött mozgásforma bemutató jelleggel szerepeljen a 2012-es londoni olimpián. Hajrá, lányok!

A Vertical Dance (azaz Függőleges Tánc) elnevezésű angol szervezet „Vegyék fel a rúdtáncot az olimpia műsorára" címmel fogalmazott meg egy petíciót, melyet nagy lelkesedéssel fogadtak a brit rúdtáncosok. A szervezet egyik legmeggyőzőbb érve, hogy, ha a BMX olimpiai sportág lehetett, akkor ideje tovább szélesíteni a vertikumot, és még inkább eltávolodni a hagyományosan nevezett sportoktól az újabb, modernebbek felé.

„A rúdtáncos közösségtől kapott egyértelműen pozitív visszajelzések után többen is úgy véljük, épp itt az ideje, hogy hivatalosan is versenysporttá minősítsék a rúdtáncot" – mondta a Vertical Dance szervezet első embere, KT Coates. És mi is lenne a legjobb módja az új sportág megismertetésének, ha nem az, hogy részt veszünk a 2012-es londoni olimpián?"

„A vízszintes korlát mellett a függőlegesnek is kell, hogy helye legyen a versenysportok között" – áll a petícióban. A hölgyek a hasonló, művészi kritériumokat is felvonultató sportágakhoz, a tornához, a ritmikus gimnasztikához és a műkorcsolyához hasonlítják saját szakmájukat. „Akrobatika, tornász elemek, technika és a tökéletes fizikális felkészültség fontossága teszi lehetővé, hogy a rúdtánc helyet kapjon a sportágak legnagyobb seregszemléjének mezőnyében" – zárja sorait az indítvány.

Kínában már iskolában oktatják a rúdtáncot (Fotó: Action Images)
Kínában már iskolában oktatják a rúdtáncot (Fotó: Action Images)
Kínában már iskolában oktatják a rúdtáncot (Fotó: Action Images)
Kínában már iskolában oktatják a rúdtáncot (Fotó: Action Images)
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Metro.co.uk)
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Metro.co.uk)
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Asylum.com)
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Asylum.com)
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Pelvicphysiotherapy.com)
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Pelvicphysiotherapy.com)
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Zoomdoggle.com)
Amerikában pedig nemzeti bajnokságot rendeznek (Fotó: Zoomdoggle.com)
Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik