Sztriptíztáncossal kavar David Haye

Vágólapra másolva!
2011.04.14. 08:30
null
David Haye és Amie Buck még Londonban (Fotó: The Sun, Peter Jordan)
A brit bunyós a felkészülés jegyében Las Vegasban szórakozott személyi edzőjével, a sztriptíztáncos Amie Buckkal.

A nyári, Vladimir Klicsko elleni világbajnoki címmérkőzésre készülő brit bokszoló már korábban is készült a fitnesz edzőként is tevékenykedő szépséggel, így nem volt meglepő, hogy ezúttal is igényt tartott a segítségére. Amie egyébként nem mozog idegenül a sport világában: a fél Premier Leagu-vel bensőséges viszonyt ápol. A teljesség igénye nélkül közeli ismerőse a hölgynek Alan Smith, Obafemi Martins, Matthew Bates, Scott Sinclair, Danny Simpson vagy éppen James Morrison.

Az viszont talán nem elengedhetetlen része a felkészülésnek, hogy kettesben elmenjenek Las Vegasba szórakozni. Ez már csak azért is érdekes, mert Haye nős – felesége, Natasha otthon volt fiukkal, a kétéves Cassiusszal. Legalábbis addig, amíg meg nem tudta, hogy férje Amie-vel tölti az idejét Vegasban. Natasha ekkor összepakolta fiát és cuccait, és elköltözött a másfélmillió fontot (kb. 450 millió forint) érő közös családi rezidenciáról.

Haye-t különösebben nem viselte meg az ügy, vidáman írta meg a Twitteren, hogy megnézte az Arthur című vígjátékot, amit mindenkinek látnia kell. Pedig nyilvánvaló, hogy a WBA nehézsúlyú világbajnoki övéért vívandó csata előtt nem jönne jól egy válóper. De tudjuk: David Haye senkitől sem fél – még a feleségétől sem.

David Haye és felesége, Natasha (Fotó: The Sun)
David Haye és felesége, Natasha (Fotó: The Sun)
Amie Buck (Fotó: Zootoday.com)
Amie Buck (Fotó: Zootoday.com)
Amie Buck, a szemrevaló személyi edző (Fotó: The Sun, James Rudland)
Amie Buck, a szemrevaló személyi edző (Fotó: The Sun, James Rudland)
Amie Buck (Fotó: The Sun)
Amie Buck (Fotó: The Sun)
Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
12 órája

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
14 órája

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
Tegnap, 9:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
Tegnap, 7:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
Tegnap, 0:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:21

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik