Váratlanul egy jamaicai a világ leggyorsabbja

Stephen Francis alighanem tudatában volt annak, hogy nem mindennapi tehetséget látott 2001. április 5-én Kingstonban a középiskolás bajnokságon. A kiváló jamaicai sprinteredző évek óta várta – miközben a trénerek többsége hiába vágyik egy ilyesfajta találkozásra –, hogy végre megtalálja álmai atlétáját.

Ezen a bizonyos napon ugyanis az egyik futó, aki az előző évben még döntőbe sem jutott, és ezúttal (18 évesen és 145 naposan) is csak a hetedik helyen végzett 100 méteren, valójában edzés nélkül érte ezt el, s ezzel – meg a fizikumával – felkeltette a szakember figyelmét.

Hozzá kell tenni, hogy a langaléta Asafa Powell szélsebes családba született: édesapja 10.2, édesanyja 11.4 másodperces egyéni csúcsot mondhatott magáénak, legidősebb bátyja, Donovan pedig két évvel korábban döntőbe került a fedett pályás vb 60 méteres számában. Némi professzionális gyakorlás hatására hősünk június 22-én már 10.50-re volt képes, amivel persze megnyerte hazája juniorbajnokságát.

Majdnem egyesztendőnyi kemény munka és elképesztően sok, 19 verseny után 10.12 volt az egyéni csúcsa – és még mindig nem töltötte be a huszadik életévét. A brit Nemzetközösségi Játékokon elért elődöntős eredménye sikernek számított 2002-ben. Az igazán nagy áttörést viszont egy évvel később hajthatta volna végre, hiszen a világbajnokságig háromszor javította meg a legjobbját, mi több, a párizsi előfutamában is remekelt, 10.05-tel megnyerte a menetét.

Csakhogy a középfutamban az új szabály miatt a rossz második rajt miatt kizárták – a nagyjelenetek sorát előadó Jon Drummonddal egyetemben, de ő ezt szó nélkül tudomásul vette és leballagott a pályáról, szemben a hosszú percekig emlékezetes módon protestáló amerikaival... –, így elúszott a nagy kiugrási lehetőség. Holott, emlékezhetünk rá, a Kim Collins nevével fémjelzett finálé legjobb eredménye mindössze 10.08 másodperc volt...

Aztán 2004-ben Powell már szinte minden megnyerhetőt megnyert. Az olimpiát megelőző nyolc 100-as futamán ötször ért el 10 másodpercet vagy annál jobbat, közben 9.91-re javítva a jamaicai csúcsot. Athénban ő számított a legnagyobb esélyesnek, és ezt az előcsatározások során igazolta is: az előfutamban még megengedett magának egy 10.06-os „sétát", ám utána már kizárólag 10 másodpercen belüli eredményekkel lépegetett előre.

Mint később elárulta, edzője szerint ez okozta a vesztét. „Stephen jóval tíz másodpercen kívüli időket kért tőlem, engem viszont vitt a fiatalos hév. Túl korán túl sokat adtam ki magamból, és a döntő pillanatban nem voltam elég friss." Justin Gatlin 9.85 másodperces diadalát viszonylag távolról szemlélve csak ötödik lett, holott hazájában mindenki biztosra vette a győzelmét. Azt követően már vakon követte mestere instrukcióit.

„Pontosan azt teszem, amit mond, hiszen tudja, mire vagyok képes" – állította hét éve májusban. Márpedig akkoriban Francis napjában többször is közölte vele, hogy ideális esetben Tim Montgomery 9.78 másodperces világcsúcsának megdöntésére is képesnek tartja. Ezt a nézetet aztán ő is magává tette: a 2005. június 14-i athéni szuper Grand Prix előtt megmondta előre, hogy meg tudja javítani az érvényben lévő rekordot.

Nem, nem volt nagyképű a mindössze 22 esztendős jamaicai, ez nem az ő stílusa. Mosolyogva közölte a sajtó egybegyűlt munkatársaival, hogy napok óta a helyszínen készül, csodálatos az időjárás, ő pedig élete formájában van, miért ne sikerülne a csúcsdöntés.

Nos, Powellnek volt oka a bizakodásra. Május 7-én Kingstonban 9.84 másodperccel állt elő, majd ezt az eredményt túlságosan is nagy hátszélben megismételve célfotóval kikapott ugyan az olimpiai bajnok Gatlintől június 4-én Eugene-ben, ám június 9-én Ostravában 9.85 másodperccel diadalmaskodott.

Ez utóbbit követően jelentette ki, hogy bármire képesnek érzi magát. Naná, a cseh viadalon rendkívül hideg volt, a pálya meg vizes, és alig fújt hátszél. Athénban viszont minden tökéletesen alakult: 30 fok, kellemesen erős, a megengedettnél még kisebb hátszél, és az elődöntőben 9.98-at ért el úgy, hogy a táv második felében szinte kocogott.

Aztán eljött a döntő, két nap híján hat esztendővel azt követően, hogy Maurice Greene 9.79-et futott ugyanabban a stadionban. Ez a futam, ez az este pedig az övé volt. Egyedül és kizárólagosan. A startpisztoly eldördülése után 15 századra reagált, majd szinte állva hagyta a többieket és ellenállhatatlanul robogott a cél felé. A tájékoztató táblán 9.78 jelent meg, amely csúcsbeállítás lett volna.

Csakhogy az elődöntőben is „csalt" egy századot az óra, és ezt a szokását megtartotta a fináléra is. Kisvártatva bejelentették: az új rekord 9.77 másodperc. A doppingolás miatt eltiltás elé néző – végül két évet kapó, és vissza is vonuló – Tim Montgomeryt ezzel sikerült zárójelbe tenni az atlétika történelemkönyvében.

A megdöntött csúcsától a nemzetközi szövetség által akkor még nem (csupán utólag) megfosztott amerikait is megkérdezték, mit szól a fejleményekhez, és ő döbbenten a következőt nyilatkozta:

„Ez sokkoló. Még csak a szezon elején járunk, s ellenfél hiányában senki sem volt, aki jobb eredményre sarkallta volna. Asafa csodálatosan futott, le a kalappal előtte. Ugyanakkor mostantól nagy teher nehezedik rá, hiszen ő lesz az, akit mindenki le akar győzni, csakúgy, mint az olimpiai bajnok Justin Gatlin."

Powell-lel kapcsolatban megszólalt Joe Douglas, a kilencszeres ötkarikás győztes Carl Lewis egykori edzője is: „Itt az új csúcs, amelyet túl kell szárnyalni. Örülök Asafa teljesítményének, elsősorban azért, mert tiszta atléta javította meg a rekordot. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többiek nem azok, csak annyit, hogy ő biztosan az."

Futása után az egybehangzóan dicsért jamaicai vissza és előre is tekintett:

„Tudtam, hogy képes vagyok a rekorddöntésre. Már a május eleji kingstoni verseny óta éreztem magamban az erőt. Aztán az ostravai GP-n a hideg, esős idő ellenére remekeltem. Talán nem tűnök nagyképűnek, ha azt mondom, akkor tudatosult bennem végérvényesen, hogy jó körülmények között enyém lehet minden idők legjobb eredménye. Márpedig ez tökéletes nap volt.

Köszönet érte a szervezőknek, az időjárásnak és az ellenfeleknek is. Hiszen ha az első rajtot valaki elrontja, már sokkal nehezebb dolgom lett volna. Hogy lehetek-e ennél is gyorsabb? Fogalmam sincs. Ezzel egyelőre nem foglalkozom. Most egy kicsit ünnepelek, aztán jöhet a szezon további része. Az biztos, hogy jó lenne már egy nagy címet nyerni!"

Az azonban teljesen más tészta – a világcsúcs sem garancia rá, hogy a kiemelt erőpróbákon is a legfőbb favorit nyakába akasztják a bajnoki aranyérmet. Ahhoz ott és akkor kell a legjobbnak lenni, és bár Powell bizonyította, hogy mindenkinél gyorsabb, az addigi világversenyei kudarccal végződtek.

Na és azóta? Az az évi helsinki vb-t sérülés miatt ki kellett hagynia (megint a lényeges alkalmakkor igen hatékonyan szereplő Gatlin győzött), míg 2007-ben Oszakában – addigra már 9.74-re javítva a saját és a világ legjobbját – megelőzte őt a hajrában egy újabb amerikai, Tyson Gay. Ezt észleve úgy bepánikolt és „szétesett", hogy még a bahamai Derrick Atkins is hamarabb ért célba, ő pedig 9.96-tal harmadik lett.

A tragédiája az, hogy máig nincs ennél jobb eredménye egyéniben a legfontosabb viadalokon, mert 2008-ban beköszöntött a Bolt-korszak, az elsőség reális esélye ezzel odalett. A második hely meg azért, mert a pekingi játékokon megint csődöt mondott (újabb ötkarikás 5. hely, 9.95-tel), amikor meg 2009-ben a berlini vb-n (9.84) jól futott, Gay is megelőzte, elvéve tőle a második leggyorsabb ember címét is.

A 2011-es tegui világbajnokságon sérülés miatt nem indult – így módja sem nyílt kihasználni (egy szerencsésebb jamaicai, a 9.92-vel nyerő ifjú Yohan Blake helyett), hogy a döntőben kiugrás miatt kizárták a normál módon verhetetlen Boltot...

Soha senki nála többször nem futott a 10 másodperces álomhatáron belül – talán Londonban ezért olimpiai szinten is elnyeri a megérdemelt jutalmát...