Abban az időben, amikor a bajnokok és kihívóik körében az angol helyett az orosz lett a nehézsúly „hivatalos nyelve" – s most nem csak az amúgy ukrán Klicsko fivérekre gondolunk –, a stuttgarti Porsche-Arenában egy érdekes vb-címmérkőzést rendeztek a WBA (Bokszvilágszövetség) övét birtokló orosz (de részben tatár vérvonalú) Nyikolaj Valujev és az Üzbegisztánban született (ám teljesen tatár származású) Ruszlan Csagajev között.
Előbbi, minden idők leghatalmasabb profiboksz-világbajnoka sokáig a Keleti Fenevad (Beast from the East) becenévre hallgatott, de vélhetőleg tele lett a hócipője a nem éppen hízelgő csúfnévvel, mert a mértékadó honlapokon a 2007-es fellépése idején már „Orosz Óriásnak" (The Russian Giant) titulálták.
Nos, akár óriás, akár fenevad, a ránézésre félelmetesnek tűnő, de a bennfentesek szerint melegszívű és kimondottan szelíd Valujev profi karrierje legkeményebb próbája előtt állt. Csagajev ugyanis nem afféle ágyútöltelék volt, hanem remek amatőr pedigréjű világklasszis.
Pontosan tíz évvel korábban, a budapesti vb döntőjében 14:4 arányú, meggyőző pontozással karrierje első vereségét mérte a legyőzhetetlennek hitt s utóbb hatszoros világbajnokként visszavonuló kubai Félix Savónra. Mégis vissza kellett adnia a jól megérdemelt aranyérmet, mert kiderítették, hogy néhány héttel korábban pénzért vívott két meccset az Egyesült Államokban.
Eltiltották, de visszatért, 1998-ban megnyerte az Ázsia-bajnokságot, majd egy évre rá a plovdivi Sztrandzsata-kupán újfent megverte Savónt, ezúttal 7:2-es pontozással, aztán 2001-ben a belfasti vb-n a szupernehézsúlyban szerzett aranyat. Ezt követően megint elment profinak, s azóta veretlen tudott maradni, ugyanúgy, mint 1993 óta bunyózó ellenfele.
Az esélyesnek kétségkívül Valujev számított – még Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú világbajnoka szerint is, pedig ő az universumos Csagajev istállótársa volt: „Valujev akkora darab ember, hogy szinte lehetetlen kárt tenni benne, harminc centi és harmincöt kiló különbséget nagyon nehéz kiegyenlíteni..." (Teljesen érthetően a két fél gázsija között is legalább akkora differencia mutatkozott, mint a testméretekben: az 52-es lábakon közlekedő óriás 1.7 millió eurót, riválisa csupán 550 ezret kapott a meccsért.)
Mérkőzésüket más szempontból is kuriózumnak lehetett tekinteni: Valujev (46–0, 34 T.K.O-K.O.) a berlini Sauerland-istálló frontembere volt, Csagajev (22–0–1, 17) pedig a hamburgi Universum Box-Promotioné, ekként az összecsapás a két szupermenedzser, a 67 éves Wilfried Sauerland és a 62 éves Klaus-Peter Kohl párviadalává vált a németországi hegemóniáért.
Előbbi különleges célprémiumot tűzött ki védencének erre a napra: arra az esetre, ha Valujev nemcsak legyőzi, hanem ki is üti ellenfelét, a Fokvárosban élő német impresszárió elvállalta, hogy elviszi a puskával kiválóan bánó bokszolót egy oroszlánvadászatra...
A vetélytársánál nyilvánvalóan szerényebb körülmények között élő üzbég fiatalembernek jóval prózaibb vágyai voltak: ő a meccsért járó több mint félmillió euróból kertes házat tervezett venni önmagának és családjának. Kellett a pénz: Viktória asszony augusztusra várta a Csagajev család második gyermekét.
A 28 éves ökölvívó amúgy speciális módon készült fel a speciális vetélytárs ellen. A hamburgi edzőteremben egy fél NBA-csapatra való hórihorgas sparringpartnerrel gyakorolt, akik közül a kosarasmúltú, Detroitból érkező, nem kevesebb mint 216 centis amerikai Julius Long volt – nomen est omen – a legmagasabb.
Nyilván nem emiatt, de – ahogy azt Kohl, a kihívó menedzsere, az Universum főnöke megjegyezte – a figyelmes szemlélők először láttak bizonytalanságot az addig istenigazából meg sem szorongatott, 217 centis és 144.7 kilóval mérlegelő szentpétervári „torony" tekintetében.
S bizony jogosnak tűnt Valujev óvatossága, mert Csagajev, mint láttuk, még véletlenül sem tartozott a nyeretlen kétévesek kategóriájába. Ám a kettejük közti fizikumbeli különbség hatalmas – az ilyesmi csak bravúr árán tüntethető el. Ráadásul a kiemelt mérkőzések terén az idősebbik bunyós számított rutinosabbnak: ez volt az ötödik világbajnoki címvédése, Csagajev ezzel szemben először indult harcba vb-övért.
Nos, mindezek ellenére Valujev váratlan vereséget szenvedett. A három pontozó közül a dél-afrikai 114:114-es döntetlent látott, a másik kettőnél viszont 115:113-ra, illetve 117:111-re az üzbég volt a jobb. Tudósítónk szerint a középső adat fejezte ki leghűebben a mérkőzés képét.
Jóllehet parádés tizenkét menetet hozott a WBA trónjáért rendezett csata, a vesztes óriás feje a bal halántékát csúfító apró horzsolást leszámítva gyakorlatilag makulátlannak látszott, ám a valamivel viharvertebb, örömittas bajnok ábrázata is sokkal simább maradt annál, mint ami egy ilyen intenzitású verekedés után megszokott.
„Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy megvalósítottam nagy álmomat, világbajnok lettem a profik között is. Szeretném nagyon sokszor megvédeni a címemet!" – kezdte hajnali
sajtóértekezletét Ruszlan Csagajev.
– Meglepően jó állapotban vannak – mindketten...
– Ez csak a látszat – legyintett. – Nekem, például, a hatodik menetben megsérült a bal öklöm, lehet, hogy elrepedt a csont, látja, most is be van bugyolálva, rettenetesen megdagadt. S alapvetően balkezes vagyok...
– Hol és hogyan készült a szinte lehetetlenre, az önnél negyven kilóval nehezebb, két fejjel magasabb Valujev legyőzésére?
– Schwerinben, edzőm, Michael Timm szülővárosában. A mester felállt egy zöldséges ládára, hogy a fejük egy magasságban legyen, így próbáltuk modellezni a Valujev-meccset. Plusz egy fél NBA-csapattal sparringoltam, hogy a nyakam beálljon arra a speciális szögre, amellyel egy 217 centis bokszolóra kell felnéznem.
– Ennyi volt az egész?
– Nem. Töviről hegyire elemeztük Valujev januári, bázeli meccsét, amelyen a harmadik menetben kiütötte Jameel McCline-t. Timm ott volt a St. Jakobshalléban, mindent látott, mindent elmondott nekem. Többek között azt is, hogy amikor Valujev elindítja a jobbegyenesét, védtelenül hagyja a fejét.
– Milyen hosszú mérkőzésre készült?
– Tizenkét menetesre. Ha az ember rövidebbre számít, balga módon azt hiszi magáról, hogy ki tudja ütni az ellenfelét – Valujevet különben sem igen lehet kiütni –, akkor kellemetlen meglepetések érhetik a tizedik menet táján. Így is elfáradtam a végére, képzelje el, mi lett volna, ha gyengébb az erőnlétem!
– Minek köszönhette a győzelmét?
– Annak, hogy most én voltam a jobb bokszoló. Egyébként az volt a taktika, hogy kiugrasszam Nyikolajt, s utána lekontrázzam. Ez – azt hiszem – a negyedik menettől kezdve egyre többször sikerült. Ellenfelem megtette nekem azt a szívességet, hogy támadott.
– Mire a legbüszkébb?
– Arra, hogy noha kétségbe vonták, meg tudom-e ütni egyáltalán Valujevet, nemcsak megütöttem, hanem le is győztem.
– Mivel magyarázza, hogy az egykori Szovjetunióból származó bokszolók uralják a nehézsúlyt?
– Remek alapokat kaptunk az amatőrök között, habár éppen Nyikolajnak nem volt amatőr pályafutása. Másrészt sokkal éhesebbek vagyunk a sikerre, mint a nyugatiak, egész egyszerűen a szegénységünk miatt.
Sokan úgy gondolták, a vereség – egyszersmind az öve elvesztése – Nyikolaj Valujev pályafutásának végét jelenti. Az, hogy ez mennyire nem állta meg a helyét, már a meccs utáni beszélgetésből is kiderült.
– Megfordult a fejében, hogy csupán három győzelemre volt Rocky Marciano csúcsnak számító, negyvenkilenc sikerből álló veretlenségi szériájának utolérésétől?
– Nem is egyszer – olvashattuk az óriás válaszát az NS 2007. április 19-i számában. – Hosszú ideje ez a rekord volt a nagy álmom, borzasztóan sajnálom, hogy most már nem tudom elérni. S csupán önmagamat okolhatom a kudarcért.
– Ezek szerint nem osztja edzője, Manuel Gabrieljan dühödt véleményét, vagyis azt, hogy Csagajev nem nyerte meg a világbajnoki döntőt?
– Mindent Manuelnek köszönhetek, amit elértem az ökölvívásban – már hét éve ő a mesterem –, de nekem az a véleményem, hogy ezt a mérkőzést elveszítettem. Szűken, de elveszítettem. Kevesebbet ütöttem a kelleténél, s főleg lábon nem mozogtam eleget.
– Nagyon bánkódik, emészti magát?
– Csöppet sem. Szerencsére olyan a természetem, hogy mindig előrenézek, s a múlt történései csak annyiban érdekelnek, amennyiben tudok tanulni belőlük. Márpedig e kudarcból bőven okulhatok, és fogok is.
– Ebből arra következtetek, hogy ez a kudarc nem jelenti a pályafutása végét.
– Olyannyira nem, hogy a java csak ezután következik! Sokan mondják, és magam is úgy érzem, hogy meccsről meccsre fejlődöm, s most – miközben kikaptam Ruszlantól – jobb bokszoló vagyok, mint amikor 2005 decemberében John Ruiz ellen megszereztem a WBA világbajnoki övét.
– Mit tervez most? Elmegy nyaralni?
– A hét végén hazautazom Szentpétervárra, ahol már nagyon vár a feleségem, a négyéves Grisa fiam és Irina lányom, aki most múlt két hónapos. Szükségem van egy kis feltöltődésre, no meg arra is, hogy vigasztalódjak. S erre csak ott van esélyem, ahol a legjobban érzem magam. A családom egyébként a becsvágynál is fontosabb motiváció számomra. Minden vágyam, hogy megteremtsem Galinának és a gyermekeimnek az ideális körülményeket. A szorítóban értük is bokszolok, nem csak magamért.
Noha a 76 éves legendás bokszmenedzser szervezte Nyikolaj Valujev egyesült államokbeli mérkőzéseit, egy csöppet sem tűnt szomorúnak védence kudarca után. Don King amerikai, német és orosz zászlócskákat lobogtatva elsőnek érkezett meg a sajtóértekezletre, s rögvest szakmai elemzéssel traktálta az újságírókat: „Csagajev volt a jobb, nem vitás. Dávid legyőzte Góliátot. Igazi, nagy csata volt, s végre vastaps köszöntötte a végeredményt, nem füttykoncert, pfújolás, üres palackok, dobozok zápora – mint oly sokszor az utóbbi időben. Ez a meccs életet lehelt a nehézsúlyba, feltámasztotta poraiból a kategóriát, sőt magát a sportágat is." A kérdésre, hogy vajon a tengerentúlon látták-e az összecsapást, King így felelt: „Az HBO és a Showtime nem akarta közvetíteni, mert amerikai nem volt érdekelt, így a Madison Square Garden igazgatója, Charles Dolan oldotta meg a sugárzást, az MSG-csatornán keresztül. Kockáztatott, de bejött neki!" |
– Látott már statisztikai adatokat arra vonatkozóan, hogy mekkora volt a szombat éjszakai mérkőzésének nézettsége?
– Hogyne, nyolcmillióan látták az összecsapást Németországban, ami negyvenöt százalékos nézettségnek felel meg. Tudniillik a korai kánikula miatt sokan nem töltötték otthon a hét végét, ezért viszonylag kevesen kapcsolták be a készülékeket. Máskor is produkáltam már negyvenöt százalékot, csak akkor az tizenkétmillió nézőt jelentett...
– Tehát kíváncsiak önre a németek...
– Nemcsak a németek, hanem az amerikaiak is. Tavaly körbevittek az országban, bemutattak például Donald Trumpnak is, nyitott limuzinon hordoztak, afféle cirkuszi látványosságként, méregdrága luxushotelekben laktam. De jól tudom, ha már nem leszek híres bokszoló, akkor a kutyát sem érdekli majd, hogy egyáltalán a világon vagyok. Ezért sokáig akarok még híres ökölvívó lenni...
– A Csagajev-meccs előtt Wilfried Sauerland és Don King – két menedzsere – egyaránt azon mesterkedett, hogy egy címegyesítő meccset hozzanak össze Vladimir Klicskóval, az összevont világranglista éllovasával, az IBF világbajnokával. Mindez aktuális még?
– Wilfried azt mondja, hogy igen. Minden attól függ, hogy amikor a nyár végén újrakezdem az edzéseket, milyen helyet foglalok el a különféle szövetségek ranglistáin. Lehet, hogy az IBF-nél én leszek a kötelező kihívó. S akkor Vladimirnek ki kell állnia ellenem. De ennél fontosabb összecsapás is szerepel a terveim között.
– Létezik ennél fontosabb meccs?
– Létezik: a Csagajev elleni visszavágó. Bár megérdemeltnek tartom a győzelmét – egy-két pont különbséggel –, biztos vagyok benne, ha újra találkoznánk, én győznék. Még egyszer nem követném el azokat a hibákat, amelyeket most. Huszonegy évesen kezdtem bokszolni, felnőtt fejjel, s azóta folyamatosan tanulok, fejlődök.
– Úgy érzi, harminchárom esztendősen még nem öreg?
– Fiatal harminchárom éves vagyok. Más ennyi idős korára már húszéves bokszmúltra tekint vissza, én alig tucatnyi éve bokszolok. Még távolról sem égtem ki.
Valujev valóban bizonyította ezt. Egy könnyebb mérkőzés megnyerése után a korábban szintén nehézsúlyú világbajnok fehérorosz Szergej Ljahovicsot is elintézte, majd jöhetett volna a stuttgarti meccs mindkét résztvevője által remélt visszavágó, de ezt 2008-ban Csagajev az Achilles-ín-sérülésére hivatkozva nem tudta vállalni. Így Nyikolaj ehelyett ismét összecsaphatott az egyszer már felülmúlt, 2001-ben még Evander Holyfieldet verő John Ruizzal, és – ugyancsak pontozásos – sikerével másodszor is a WBA ura lett.
De nem egyedül, mert a címet közben az üzbégtől sem vették el. Legalábbis ekkor, mivel a Fehér Tysonnak nevezett rivális hibájából további két alkalommal is elmaradt a reváns, és miután 2009-ben egy hepatitis B-t kimutató vérteszt miatt nem kerülhetett sor a helsinki csatájukra, most már le kellett mondania az övről.
Azóta sem szerezte vissza, hiszen tavaly kikapott egy másik orosztól, a veretlen Alekszandr Povetkintől. Ennél azonban híresebb az első veresége, amelyet még 2008 nyarán szenvedett el Vladimir Klicskótól – három szervezet trónja volt terítéken (a WBA-é pont nem), de csúnyán összeverte őt Dr. Acélkalapács, ezért a stábja a kilencedik menet után jelezte: elég volt... A hibátlanságának búcsút mondó Csagajev (28–2–1, 17) azonban még aktív, és ha minden igaz, szombaton épp a Balzsay Károly fellépése köré épített schwerini gálán húz kesztyűt.
Valujev (záró mutatója: 50–0–2, 34) ugyanakkor még legyőzte a veterán Holyfieldet is, majd 2009 végén – szintén többségi döntéssel – alulmaradt a brit David Haye-jel szemben. Ezután jelentette be a visszavonulását. Tény, hogy egyik Klicskóval sem bunyózott soha, de az is, hogy megvert pár jó nevű bokszolót, és makulátlan mérlegének elvesztése után képes volt újra feljutni a csúcsra. Maradjunk annyiban, hogy – legalábbis egy vonatkozásban – nagy bokszoló volt...