Jao Ming: a leghatékonyabb egyszemélyes marketinggépezet

Hogy mekkora (volt) Jao hatása? Akkora, hogy midőn 2002 júniusában a játékost elsőként választotta ki a Houston Rockets az NBA draftján, és egy kínai internetes újság online chatet rendezett az óriással, tíz perc leforgása alatt kilencmillióan kapcsolódtak rá a világhálóra – tíz évvel ezelőtt, amikor az internet még többé-kevésbé gyerekcipőben járt! Ennek következtében a honlap összeomlott, és csak másnap vált újból látogathatóvá...

Amikor a „két lábon járó torony" – a jelenlegi 141 kilójánál legalább 25 kilóval soványabban – megérkezett az Egyesült Államokba, a kétkedők tábora népesebb volt a bizakodókénál. Túlságosan gyenge felépítésű, az amerikai izomkolosszus centerek egyszerűen lefújják a pályáról – hangzottak a jóslatok.

Charles Barkley, minden idők egyik legjobb kosarasa, az ESPN televízió népszerű kommentátora odáig merészkedett (az NS 2008. április 29-én készülő számának cikke szerint), hogy egyenes adásban kijelentette: ő bizony megcsókolja riportertársa, Kenny Smith ülepét, ha Jao az újoncidényében legalább egy meccsen eléri a 19 pontot.

Nos, alig telt el két hét a szezonból, amikor december 17-én – éppen az aktuális bajnok Los Angeles Lakers, azaz Shaquille O'Neal csapata elleni mérkőzésen – Jao mind a kilenc mezőnykísérlete plusz két büntetője célba ért. Ez bizony 20 pont, még akkor is, ha Shaq sérülés miatt nem játszhatott. Amúgy Barkley becsületére legyen mondva, betartotta az ígéretét – igaz, csak nadrágon keresztül...

A Jao-expressz megállíthatatlanul robogott. Újoncidényében mindössze Amaré Stoudemire előzte meg a Rookie of the Year-szavazáson, a kínait mind a nyolc évadjában, amikor legalább egyszer is parkettre lépett, beválasztották a nyugati All Star-csapat kezdő ötösébe, a 2005-ös All Star-mérkőzés előtt pedig 2 558 278 szavazatot kapott, megjavítva a Michael Jordan által tartott abszolút rekordot.

Már senki sem kérdőjelezte meg, hogy ő a világ egyik legjobb centere – még Shaq sem nagyon vonta kétségbe Jao fölényét –, és a nyelvi fejlődése is meghökkentő volt. A 2003-as atlantai All Star-hétvégén még egy kukkot sem beszélt angolul, egy Colin Pine nevű, éjjel-nappal szolgálatban álló személyi tolmács kísérte a monstrum minden lépését, négy évvel később viszont Las Vegasban már folyékony, tökéletes angolsággal válaszolgatott a riportereknek.

Csupán egyvalami lassította a töretlen száguldást: az egyre gyakoribb sérülések. Egy amerikai internetes fórumozó elgondolkodtató körülményre világított rá: az illető szerint a 229 centis embereket nem arra teremtette a Mindenható, hogy élsportolók legyenek, nota bene, a földkerekség egyik legmegerőltetőbb bajnokságában estéről estére teljesítőképességük maximumát nyújtsák.

Egy ilyen testet megmozgatni már akkor is heroikus feladat, ha a szóban forgó személy szimplán sétál az utcán, nem pedig önmagához hasonló méretű góliátokkal – például a 216 centis, 147 kilós Shaquille O'Neallel – csap össze hivatásszerűen.

Jao szervezete sem bírta a gyűrődést: míg az első három NBA-idényében a lehetséges 246 alapszakaszbeli meccsből csupán kettőt mulasztott el, az azt követő háromban négy különböző sérülés (mind a bal lábát érte, a nagylábujjától a térdéig) miatt 86-ot – többet, mint egy teljes szezon.

Volt aztán még egy majdnem komplett évadja (csupán öt találkozót hagyott ki), s talán nem véletlenül sikerült az együttesének pont ekkor a playoff második köréig eljutni, személyes pályája során – s egyben a franchise életében 1997 óta – először. A végjátékban azonban megsérült, és ez már a 2009–2010-es kiírás teljes egészére kivonta a forgalomból. A visszatérését követő búcsúszezonjában pedig, amikor ismét rásérült a bokájára, mindössze öt fellépés jutott neki...

Két maródi időszaka között viszont hazája nagy-nagy megkönnyebbülésére pont felépült a 2008-as pekingi olimpiára, amelyen az egyik legfontosabb tagja volt a fáklyás stafétának – a Tienanmen téren futhatott a lánggal –, majd a kínai küldöttség zászlaját ő vitte a megnyitóünnepségen. A pályán is kitett magért (noha ez csapat szinten nagyobb sikerekhez nem bizonyult elegendőnek), és mindent összevetve a játékok első számú arcaként övezte óriási figyelem.

Mert bármennyire zseniális kosaras is volt a hórihorgas sanghaji, nehéz eldönteni, hogy a parketten vagy azon kívül gyakorolt-e nagyobb hatást. Sokan egyébként azt is kétségbe vonták, hogy a texasiak a játékereje miatt fizettek 13 762 775 dollárt, azaz 2.2 milliárd forintot az ötkarikás felhajtást megelőző szezonban Jaónak, aki ráadásul addig egyszer sem tudta a rájátszás első körén túl vezetni a houstoniakat.

A lényeg ugyanis az 1.3 milliárdos kínai piac. A 11-es számú Rockets-mezéből ki tudja, hány milliót adtak el a hatalmas országban – természetesen nyilvánvaló, hogy döntő többségét hamisítvány formájában –, és a Reebok is kaszált a nevéhez köthető kosarascipőkkel (2006 elején pont a Jao-effektus miatt vásárolta fel az Adidas a Reebokot 3.5 milliárd dollárért...).

Jao Ming – aki többek között még a Coca-Colával és a McDonald'sszal is reklámszerződést kötött – éveken át vezette a Forbes magazin listáját, amely a leggazdagabb, legbefolyásosabb kínai hírességeket lajstromozta: 2007-es, adózás előtti jövedelme például 54.5 millió dollárt, vagyis 8.7 milliárd forintot tett ki (őt a 110 gát ötkarikás bajnoka, Liu Hsziang követte).

Jao valóságos bevételeit amúgy nem volt könnyű megbecsülni, ugyanis a kínai állam – úgy hírlik – elvette a játékos nettó keresményének felét, és az amerikai adóhatóság is minimum ötven százalékot leemelt a bruttó béréből. Persze azért bőven maradt neki is, hiszen ezzel az üzlettel mindenki jól járt.

Legfőképpen maga Kína, amely – hogy csak a sportnál maradjunk – az olimpiai számokban tapasztalható félelmetes tempójú előretörése mellett végre a látványsportok terén is előállhatott egy, a nemzeti büszkeségre okot adó, valóban globális léptékű szupersztárral.